A környéken lakók és a szakorvosi rendelőbe, valamint az óvodába érkezők parkolási gondjai is megoldódnak az új várakozóhely megépítésével, amelyet szeptember 29-én adott át az önkormányzat Százhalombattán, a Gesztenyés úton.
A területen korábban szupermarket üzemelt, de bezárt. A város vezetése öt céget is biztatott egy új ábécé megnyitására, amelyhez kedvező feltételeket is kínáltak, az üzletpolitikai szempontokkal azonban nem találkoztak ezek a javaslatok – mondta el Vezér Mihály polgármester. Végül a környéken élőket kérdezték meg, park vagy parkoló épüljön az egykori Match áruház helyén, és ha "fej-fej mellett" is, de a parkoló pártiak győztek. Nemcsak számukra, az egész város számára nyereség az új parkolóhely, hiszen korábban hétköznap délutánonként alig lehetett megállóhelyet találni a szakorvosi rendelő közelében. Az új parkoló kihasználtsága máris százszázalékos.
A kivitelezés nyár közepén indult a Match épület bontásával. A munkálatok során ki kellett váltani egy távhőközpontot és két magáningatlan megközelítését is biztosítani kellett. A negyvenegy – kettő mozgássérült – parkolóhely kialakításával, a közvilágítás kiépítésével és a kertészeti feladatokkal összesen kettő és fél hónap alatt készült el a három kivitelező.





