Héttorony Fesztivál Százhalombattán is

  • img

Makovecz Imre munkássága előtt tiszteleg a kedden kezdődött kéthetes rendezvénysorozat, amely november 17-én érkezik százhalombattai állomásához. Városunkban második alkalommal kerül megrendezésre.

A fesztivált missziós céllal Kiss Ferenc népzenész indította el még 1992-ben. Az apropó a sevillai világkiállítás tízedik évfordulója volt, ahol a Kiss Ferenc a Makovecz Imre által tervezett magyar pavilon zeneszerzője volt. Egy újabb évtizeddel később a rendezvény újraéledt és idén már a harmadik alkalommal járja végig mind a tizenkét helyszínt.


Kulturális programjainak azok a városok adnak otthont, amelyekben a 2011-ben elhunyt építész alkotásai találhatók. November 17-én, hétfőn 18 órai kezdettel Csernus Lőrinc Ybl-díjas építész előadását hallgathatják meg az érdeklődők a Makovecz életműről a BKK kamaratermében. Ezt követően 19 órától a Nagyvárad Táncegyüttes, Nagyvárosi bujdosók című produkcióját tekinthetik meg. Este fél 10-től táncház várja a kikapcsolódni vágyókat, a talpalávalóról a Góbé zenekar gondoskodik.


A Héttorony Fesztivál zárókoncertje a hagyományokhoz híven november 20-án, Makovecz Imre születésnapján lesz Budapesten, a Villányi úti Szent Imre-templomban.



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák