Miniszterelnöki oklevelet vett át dr. Turbucz Sándor, Százhalombatta Jegyzője Budapesten, a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny díjátadó gáláján november 28-án.
A rendezvényen kihirdették, mely települések fogják képviselni hazánkat a jövő évi Entente Florale Europenemzetközi környezetszépítő versenyen. Falu kategóriában Balatongyörök, míg város kategóriában Siófok győzött a hazai versenyen.
A számos elismerés és díj átadását megelőzően dr. Turbucz Sándor jegyző dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkártól vette át a rangos elismeréssel járó oklevelet, amelyet városunk több évtizedes környezetszépítő tevékenységéért kapott. A Virágos Magyarországért Verseny hazánkban 1994 óta zajlik, célja a kertkultúra felkarolása, támogatása, fejlesztése. Százhalombatta 2011-ben nyerte el a Virágos Magyarországért Verseny fődíját, majd 2012-ben ezüst fokozatot ért el a nemzetközi döntőn. Az idei évben pedig városunk adott otthont a nemzetközi díjátadó ünnepségnek. A rendezvényen több száz fő vett részt Európa tizenegy országából és a hazai szakmai szervezetektől. Százhalombatta kisvárosként is méltó helyszínt biztosított a rangos nemzetközi eseménynek. A külföldi delegációk elismerésüket fejezték ki a szervezés, a programok, a műsor és a káprázatos helyszín tekintetében egyaránt.
Prutkay János, a Virágos Magyarországért Mozgalom Szervező Bizottságának elnöke mind a hazai, mind a nemzetközi szervezet nevében köszönetét és elismerését fejezte ki Százhalombatta önkormányzatának és lakóinak.



