Huszonnégy bérlakás júliusra

  • img

Bővül a százhalombattai bérlakásállomány, hiszen megkezdődött huszonnégy új lakás kialakítása az Erkel Ferenc körút, Jedlik Ányos és Bláthy Ottó utcák által határolt területen álló önkormányzati bérházban. Bóna Ildikó, a Polgármesteri Hivatal műszaki munkatársa elmondta: a beruházás már ötven százalékos készültségnél tart, a munka jól halad, semmi akadálya, hogy a tervezett határidőre, július 15-re át is adják a lakásokat.

A lakások 36-38 négyzetméteresek, mindegyik egyszobás, emellett előszoba, fürdőszoba, konyha, valamint egy abból nyíló tárolóhelyiség tartozik hozzájuk.

Mint ismeretes, az épületek kétemeletesek, és a tetőtérben is találhatók lakások, összesen száztizenkettő. Most a tetőtérben lévő tartalékterületen, valamint az úgynevezett padlástérben alakítják ki az új lakásokat. A szobák laminált parkettások lesznek, a többi helyiség pedig kerámiaburkolatot kap. A bővítés nem szerepelt az Érdi Építő Rt által készített eredeti tervekben, 2003-ban rendelte meg tőlük a Polgármesteri hivatal a terveket, amelyeket 2005-ben aktualizáltak. A kivitelezőt közbeszerzési eljárással választotta ki az önkormányzat, a legkedvezőbb ajánlatot az Europlan Kft. tette, bruttó 99. 977.632 forintért vállalta a munkát. A lakásokat költségalapon adja bérbe az önkormányzat, a leendő bérlőket pályázati úton választják majd ki.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák