Ács Józsefnét kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Sinka László alpolgármester február 9-én az Idősek Otthonában.
Ács Józsefné, Terike 1925. február 9-én született Máréfalván, Erdélyben. 1940-ben jött Magyarországra, először Debrecenben, majd Budapesten lakott és 1991 óta férjével együtt Százhalombattán él. 1948-ban házasodtak össze, egy lány gyermekük született, két unokájuk és három dédunokájuk van. A kerek évforduló alkalmából az egész család ajándékkal és szeretettel halmozta el Terike nénit az otthonban. Látogatásuknak és az együtt töltött időnek köszönhetően teljesen kivirult.
Nagy örömmel fogadta az őt köszöntő százhalombattai delegációt is, akik a városházáról és a helyi médiától érkeztek. Kérdésünkre, hogy mi a hosszú, boldog élet és házasság titka - félig viccesen, félig komolyan – azt válaszolta:"Sokat kell dolgozni és sokat kell tűrni!"
Terike néni férje, József is az idén ősszel ünnepli a kilencvenedik születésnapját. Mindketten jó egészségnek örvendenek.



































