Hagyományőrző gálaműsor és bál

  • img

Százhalombattán tartja jubileumi találkozóját a 25 éve alapított Muharay Elemér Népművészeti Szövetség május 16-án. A program szakmai konferencia, folkmise, gálaműsor és bál. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.  

A szövetség 1990-ben alakult. Tagjai hagyományőrző magyar és nemzetiségi táncegyüttesek, néprajz-, néptánc- és népzenekutatók, Muharay Elemér hajdani népi együttesének tagjai, valamint népi kultúra iránt érdeklődő magánszemélyek, összesen mintegy 20 ezer fő tartozik a szervezethez. Célja a közösségeket megtartó tradíciók ápolása, kulturális örökségünk védelme, azoknak a hagyományos falusi közösségeknek, tánc- és zenei együtteseknek, kézműves csoportoknak a bemutatása, amelyek a népi kultúrát sajátjukként élik, őrzik és alakítják.


A szövetség jubileumi konferenciája 10-kor kezdődik a BKK-ban. A tanácskozás témája a néphagyomány mai szerepe lesz. Előadást tart többek között dr. Andrásfalvy Bertalan egykori kultuszminiszter, a Pécsi Tudományegyetem professzora, valamint dr. Varga Sándor néprajzkutató, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa is. A konferenciát folkmise követi a Szent István templomban fél egytől, amelyen Maczkó Mária eMeRTon- és Magyar Örökség-díjas népdalénekes közreműködik.


Negyed kettőkor tavaszköszöntő táncot mutatnak be a résztvevő együttesek, zenekarok és művészek a főtéren, majd 17 órakor kétrészes gálaműsor kezdődik a Színházteremben. Az első rész az első világháború népi emlékezetét dolgozza fel. A nagy háború folklórkincsébe tartoznak a sorozást és bevonulást őrző katonadalok, a háború kitörését üdvözlő lelkes önkéntesek verbunkjai, a katonavonatok indulói, a kaszárnyák bakanótái, majd a lövészárkok keserűségét megéneklő nép- és műdalok. Ezeket a folklórunkban ma is élő hagyományokat mutatja be a műsor, amelynek szereplői a Bagi Muharay Elemér Népi Együttes, a Gencsapáti Hagyományőrző Táncegyüttes, a Jászsági Hagyományőrző Együttes, Jászberény, a hosszúhetényi és zengővárkonyi fúvós zenekar, a Boglya együttes, valamint a Fix stimm zenekar. Rendező: ifj. Rónai Lajos, zenei szerkesztő: Rónai Lajos.


A gálaműsor második részének címe Májusi tánc – hazai tánc-körkép. Előadják a hagyományőrző együttesek több generációjának táncosai, adatközlők, felnőtt- és gyerektáncosok, a Népművészet Mesterei, Fülöp Ferenc díjas szólisták, akik Nagyecsedtől Sopronig képviselik szülőföldjük tánchagyományait. Kísér a Bekecs együttes Vavrinecz András vezetésével, házigazda: Szabadi Mihály

Este nyolctól hagyományőrző bállal fejeződik be a rendezvény.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák