Idén is nagy sikere volt az önkormányzati virágosztásnak Százhalombattán. Négy helyszínen összesen húszezer palántát vehettek át a városlakók május 14-15-én. Szokás szerint városrészenként – az Óvárosi Szent László téren, Urbáriumban, Dunafüreden és a lakótelepen - lehetett hozzájutni az öt-öt tő színes egynyári növényhez.
A palánták java része mostanra már a kerteket, előkerteket, ablakokat és balkonokat díszítik. Vezér Mihály polgármester elmondta: több mint tíz éve folytatja az önkormányzat az ingyenes virágosztást, amelynek egyre nagyobb lakossági támogatása. Úgy véli, az akciók hozzájárulnak ahhoz, hogy a város virágosítása az önkormányzat és a lakosság közös sikertörténete legyen. Az önkormányzat idén mintegy három millió forintot fordított a virágosztásra, amely azonban bőségesen megtérül, mivel nemcsak a környezet lesz szebb és élhetőbb, hanem pozitívan változik az emberek szemlélete, a gyerekek pedig olyan értékrenddel kerülnek kapcsolatba, amely elkíséri őket életük folyamán. (Fotó: Kancz Tamás, hír: HTV)







