A Somebody Call 911, a Big Bunny Hall Swinger Club, az Intim Torna Illegál és a Hősök adnak koncerteket a Százhalombattai Ifjúsági Zenei Napokon június 19-20-án a főtéren.
Az ingyenes koncerteket a BKK szervezi. Szigetvári József igazgató elmondta, rendszeresen látogatja az A38-as rendezvényhajót, ahol általában azok a zenekarok lépnek fel, amelyeket a leginkább kedvelnek a fiatalok. A kurrens bandák mellett rendszerint itt lehet először találkozni a feltörekvő csapatokkal is, ezért az A38 komoly referencia a SZIZN programjának összeállítása során. A rendezvénnyel kapcsolatban sokszor felmerült, hogy alkalmasabb helyszíne lenne például a Csónakház, de ez jelentősen megnövelné a szervezéssel kapcsolatos feladatokat és költségeket is. Egyelőre marad a Szent István tér, ahová nemcsak a húszéveseket, hanem mindenkit szeretettel várnak.



