Részlet egy olvasói levélből: „…lehetne egy program az is, hogy az Önkormányzat (…) felvásárolja a lakást attól, aki nem tudja eladni, és kiadja annak, aki ma csak kemény piaci körülmények közt tud lakást bérelni…”
Török Sándor, a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: Jelenleg körülbelül 18 ezren élünk Százhalombattán. Tény, hogy a város létszámnövekedése az utóbbi években megállt. Ez nem azt jelenti, hogy megszűnt volna városunk vonzereje. Sokan keresik jelenleg is a lehetőségeket a letelepedésre. Az önkormányzat célja elsősorban az, hogy a városhoz már eddig is ezer szállal kötődőket tartsa itt. Jó pár éve megvásároltunk néhány lakótelepi ingatlant bérlakás céljára. Ezzel először is felhajtottuk a battai lakásárakat, így a jobb állapotú lakásokat a szabadpiacon kedvezőbben tudták értékesíteni. Végül az önkormányzat olyanokhoz jutott, amiket csak komoly költségráfordítással lehetett rendbe hozni. Négy éve megépült a 112 lakásos önkormányzati bérház, most pedig 24 új otthon épül a tetőterében. Arról még korai lenne beszélni, hogy az ősszel felálló új önkormányzat épít-e majd további lakásokat, de egy ilyen kedvező lehetőséget, hogy egy lakást nem egészen öt millió forintból fel tudunk építeni, nem szabad kihagyni. Jelenleg Százhalombattán túlkínálat van lakásokból, és emiatt alacsonyabbak az árak.
Aki kiadni illetve eladni szeretne, nehezen vagy egyáltalán nem szánja rá magát, hogy engedjen a megszokott magas árból. Az önkormányzat feladata pedig nem az, hogy a több lakással bírókon segítsen, hanem éppen az otthonteremtést, az első lakáshoz jutást kívánja támogatni. Az város célja, hogy segítsen az erőgyűjtésben, ösztönözze a családalapítást, a letelepedést. Elmondható, hogy sikeresen, hiszen soha annyian nem jutottak önálló lakáshoz városunkban, mint 2005-ben. Mindez a megnövekedett választéknak és a kedvező lakáshoz jutási támogatásoknak köszönhető, amiknek új eleme, hogy az önkormányzati bérlakásból kiköltözők az igényelhető támogatás 150 %-át kapják, amennyiben Százhalombattán vásárolnak saját lakást. 2004-ben negyvenszer, összesen 68 millió forint értékben, 2005-ben hatvankilencszer, közel 118 millió forint értékben támogatta az önkormányzat az első lakáshoz jutókat, beleértve a használt lakást vásárlókat is.
Továbbra is magas az igény a szociális és a piaci alapú bérlakásokra. A jelenleg is használatban levő pályázati pontrendszer alapján mindenki könnyen kiszámíthatja az esélyeit. A pályázati feltételek kialakításakor figyelembe vesszük a korábbi tapasztalatokat, illetve az igénylőkkel közösen igyekszünk azokat optimalizálni. Újabban a korábban már érvényesen pályázók plusz 2 pontos előnnyel indulhatnak.
Tornai Tibor, az Oktatási, Művelődési, Idegenforgalmi és Sport Bizottság tagja: Százhalombattán - a fővárosihoz képest is - nagyon magasak a lakásárak és az albérleti díjak. Ha az önkormányzat beavatkozik a lakáspiacba, azzal csak tovább gerjesztené ezek emelkedését. A bérleményt keresőknek előnyös a kínálati piac megnövekedése. A bérlakások száma a jövőben is bővítendő és bővíthető. A kérdés csak az, hogy mennyivel és milyen formában. Foglalkozunk a lakásért életjáradék program bevezetésével, ami szintén növelheti a bérlakás-állományt. Ugyanakkor úgy vélem, az ingatlanállomány bővítését nem elsősorban a régiek újítgatásával, hanem inkább újabbakkal, korszerűbbekkel kell megoldani. Az önkormányzati bérlakások iránti igényre jól lehet következtetni abból, hogy hányan jelentkeznek egy-egy pályázatra. Van egy újratermelődő réteg: az első lakáshoz jutó, otthonteremtő fiatalok. A bérlakás-programmal az önkormányzat részesévé válik az ingatlan-mobilizációnak. A továbblépésre ösztönző támogatási rendszernek köszönhetően a bérlőkből lakástulajdonos lesz, és helyére újabb bérlő kerülhet. Százhalombatta mindig élen járt az új otthont építők támogatásában, reméljük, hogy ez így lesz a továbbiakban is.
Tehetjük, hiszen soha nem állt rosszul az önkormányzat. Természetesen differenciáltan kell kezelni az igényeket: mindenképpen támogatandók az első lakáshoz jutó fiatalok és a nagycsaládosok. Sokan vágnak bele devizaalapú hitelbe lakásgondjuk megoldása érdekében. A forint gyengülése, a külföldi kamatemelés, az infláció következtében azonban gyakran annyira megnőnek a részletek, hogy a hitelt felvevő nem tud fizetni. Az önkormányzatnak feladata az, hogy a piac vásárlói oldalát segítse. Fontos szempont, hogy a lakáspiac kiszámítható legyen, hogy értékálló befektetés maradjon Százhalombattán ingatlant vásárolni.
Természetesen, minden panelra költeni kell. A nyílászárók cseréje jó kezdeményezés, de önmagában kevés. Hasznosnak tartom, hogy az utóbbi időben a támogatásokat egy-egy kisebb terület teljes felújítására nyújtjuk, mint például a fűtésszabályozás vagy a szigetelés. Ugyanakkor a szerkezeti felújítás mellett nagyon fontos a környezet megújulása is, mert az igénytelenné váló környezet visszahat a használóra. Fontosnak tartom a zöldövezeti jelleg kialakítását, erősítését. Merész, de kivitelezhető elképzeléseinknek megfelelően tárgyalásokat kezdeményezünk a két nagyvállalattal az egyre kevésbé kihasznált „csőcsorda” által elfoglalt terület hasznosítására. Lefedésével környezetbarát parkolókat, új közösségi zöldterületeket szeretnénk létrehozni.

