Világhírű a cappella kórus és szimfonikus mese is szerepel a XIV. Musica Matricana Kórustalálkozó és Zenei Napok programjában Százhalombattán október 3-4-én, szombaton és vasárnap.
Az október 1-jei zenei világnaphoz kapcsolódó programsorozatot ezúttal is a BKK szervezi. Szombaton délután a Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskola oktatói adnak koncertet a Kamarateremben, másnap pedig a Színházteremben rendeznek gálaműsort.
Ennek első felében közös műsort adnak a helyi kórusok. A Liszt Ferenc, a Canticum Novum, valamint a Chorus Matricanus a tervek szerint a sztárvendég Bolyki Brothers-zel is együtt énekel.
Magyarország egyik legjelentősebb a cappella együttese a gálaest második részében lép színpadra. Több mint húsz éve dolgoznak együtt, a komolyzenei, a pop, valamint a jazzvilág is számon tartja őket. Az együttes tagjai képzett zenészek. Brácsa, klarinét, és pozan szakon végeztek és aktív résztvevői a nemzetközi komolyzenei életnek. Dolgoznak a Budapest Fesztiválzenekarban, a bécsi Esterházy Ensemble-ben, a fővárosi Erkel Ferenc Kamarazenekarban, valamint a Back II Black együttesben. Komolyzenei végzettségük állandó frissességben tartja – egy nemzetközi zsűri által önálló műfajként aposztrofált – művészetüket.
Vasárnap elsősorban a gyerekek számára ígérkezik izgalmasnak a zenei program. Ők a célközönsége a Bon Bon Matiné műsorának, amely Prokofjev Péter és a farkasát mutatja be a Brassimum Fúvósegyüttes közreműködésével.
A Bon Bon 15 éve létező, független kulturális műsorsorozat, amelynek célja a kortárs és klasszikus kultúra megismertetése és megkedveltetése a gyerekekkel, elsősorban zenei produkciókon keresztül. Műsorai mindig interaktívak, a gyerekekkel való közös játékon alapulnak. A Bon Bon Matiné évadonként átlagosan 100 előadást mutat be, nézőszáma a 25-30 ezer főt is meghaladja annak ellenére, hogy semmilyen normatív támogatásban nem részesül. Szervezője és műsorvezetője a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója, a zenei ismeretterjesztés egyik legelismertebb hazai képviselője: Lukácsházi Győző.
Prokofjev gyerekeknek írt szimfonikus műve, a Péter és a Farkas a koncertlátogató közönség több generációját indította útjára. A Brassimum Fúvósegyüttes a Magyar Állami Operaház művészeiből alakult és elsősorban rézfúvósokból áll. Péter és a farkas című előadásuk egyszerű történetre és nagyszerű muzsikára épül. Legkisebb hallgatói is teljes bizonyossággal különböztetik meg a történet legfontosabb szereplőit: a madárkát, a kacsát, a macskát, Pétert vagy éppen Nagyapó dallamait. Az előadást Kiskovács Eszter digitálisan készített illusztrációja gazdagítja.



