Rövid idő alatt több gépkocsifeltörés is történt Százhalombattán. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz az elkövetők után.
Ismeretlen tettes befeszítette egy Citroen Berlingo típusú személygépkocsi bal első háromszögablakát október 23-a és 24-e között a Március 15. utca 2. szám alatti parkolóban. Bejutva a járműbe eltulajdonított egy szervizkönyvet és kezelési útmutatót.
Betörték egy kft. Opel Vivaro tehergépkocsijának bal első háromszögablakát október 27-e és 28-a között az Ady Endre utca 11. szám előtti közparkolóban. Kiszerelték a CD-s rádiót, valamint eltulajdonították a kesztyűtartóból a jármű forgalmi engedélyét, biztosítási iratait, gépkönyvét.
Ugyancsak egy gazdasági társaság tulajdonában volt az a Fiat Ducato tehergépkocsi, amelybe a Béke utca 6. melletti parkolóban hatoltak be, szintén a háromszögüvegen keresztül október 27-28-án. Ebből a járműből a CD-s rádiót vitték el.
Ismeretlen módszerrel, rongálás nélkül nyitottak ki egy Fiat Ducatot a Bolyai János utca 1. előtt október 22-e 26-a között. Elvitték a CD-s rádiót és megrongálták a gyújtáskapcsolót, valamint annak műanyag borítását.
Több gépkocsi visszapillantó tükrét letörték október 24-én éjjel, egy óra és fél kettő között a Jedlik Ányos utcában és a mellette található nyilvános parkolóban.
A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az elkövetők felderítését – nyilatkozta Grunda Tibor őrnagy, a százhalombattai őrs vezetője. "A szolgálatok átszervezésével, szabadidős járőrökkel és a társszervek bevonásával, nagy létszámmal és fokozott rendőri jelenléttel veszünk részt az újabb gépkocsi-feltörések megakadályozásában, az elkövetők elfogásában. A nyomozás folyamán elemzésre kerülnek a térfigyelő kamerák felvételei, helyszíni adatgyűjtés, tanúkutatás folyik, amely alapján igyekszünk szűkíteni a lehetséges elkövetői kört. Egyébként ezektől az esetektől eltekintve kevés ilyen jellegű bűncselekmény történt a városban az idei évben." Hozzátette: mindenszentek és halottak napja időszakában közösen biztosították a temetőt és környékét a polgárőrséggel, valamint a közterület-felügyelettel. Közbiztonsági esemény nem zavarta meg a városlakók megemlékezését.
A rendőrség a következőkre figyelmezteti a gépkocsi-tulajdonosokat:
- A gépjárműtől való távozása előtt győződjön meg az ajtók, ablakok zárt állapotáról!
- Akkor is zárja be a gépkocsi ajtaját, ha csak pár percre száll ki az autóból!
- A riasztót minden esetben üzemelje be!
- Semmilyen értéket, okmányt ne hagyjon a gépjárműben!
- Ne hagyjon csomagot, mobiltelefont, GPS-t, laptopot és egyéb tárgyat az utastérben!
- Amikor a megvásárolt terméket pakolja a gépkocsiba, ne tegye a táskáját a kocsi utasterébe, illetve ne hagyja a kosáron!
- Az áruházak parkolóiban sohase vásároljon "szatyorból márkás termékeket"!
- Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válna, azonnal értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107 vagy a 112 hívószámon!
(Fotónk illusztráció!)



