Újévi koncert

  • img

Babos Gyula, Fekete-Kovács Kornél, Szolnoki Péter, Szakcsi Lakatos Béla – a legkiválóbb hazai jazz-zenészek lépnek színpadra a Freedom újévi koncertjén január 10-én, 18 órakor Százhalombattán.

Nincsen újév Freedom nélkül, Százhalombattán hagyományosan a fiatal tehetségekből álló zenekar koncertje az esztendő első kulturális eseménye. A Hit Gyülekezet dicséretzenekaraként verbuválódott formáció magasan képzett muzsikusokból áll. Ha feltétlenül műfajba akarjuk sorolni, akkor az nyilvánvalóan a jazz. Az együttes januárban hetedik alkalommal várja újévköszöntő örömzenélésre a százhalombattaiakat, és mint mindig, ezúttal is neves vendégművészekkel egészítik ki saját műsorukat. Az elmúlt évek során Péter Szabó Szilviát, a Nox egykori énekesnőjét, Horváth Charliet és Takáts Tamást látták vendégül, akiket most a hazai jazz nagyágyúi követnek. Az utóbbi két alkalommal jótékonykodást is szolgált a koncert növekvő népszerűsége. A 2016-os rendezvényen a Vöröskereszt helyi szervezete javára lehet majd adakozni, amely családok átmeneti otthonát és hajléktalanszállót üzemeltet a városban.  


A rendezvény helyszíne a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpont. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a szervezes.batta@gmail.com címen lehet. A koncert fővédnöke Vezér Mihály polgármester. 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák