Élmény ajándékba

  • img
  • img
  • img

Az ajándékozás a szeretet egyik kifejezési módja, az ajándék pedig nem feltétlenül tárgy, lehet együtt töltött idő, közös élmény is. A százhalombattai Barátság Kulturális Központ idén is "Vásároljon színházjegyet karácsonyra!" akciót hirdetett.

A decemberi-januári programokra, Csajkovszkij Diótörőjére, A muzsika hangjára és a Bécsi vér című előadásra szinte minden jegy elkelt már. A BKK Magyar Kultúra Napjára kitűzött díszelőadása Örkény István: Tóték című darabja lesz, a Kecskeméti Katona József Színház előadásában, amelyet jelképes 1000 forintos jeggyel tekinthetnek meg az érdeklődők. Rusznyák Gábor rendező munkája során a tragikomédia színházilag talán legnehezebben megfogalmazható rétegének, a kiszolgáltatottság az ábrázolására helyezte a hangsúlyt.


Felejthetetlen szórakozást ígér a család minden tagjának Páskándi Géza népmesei motívumokból merítő zenés mesejátéka. A Furfangos Péter, avagy az egér farkincája című darabot a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház mutatja be március 6-án.


A BKK 2016-os családi programkínálatában megtalálható a mindig teltházas, örök klasszikus Halász Judit koncert is. A Kezdődhet a mulatság című CD – amely 2015-ben az év gyermekalbuma lett és Fonogram Magyar Zenei díjat is kapott – április 17-én kerül bemutatásra. A koncerten a jól ismert dallamok mellett felcsendülnek az új albumon található dalok is, amelyek a családi ünnepekről - a többi között az anyák napjáról, esküvőről, az első iskolába menet izgalmáról - szólnak.


Esztergályos Cecília és Lipták Péter főszereplésével, jövő márciusban mutatja be a Körúti Színház Maude és Harold történetét. Az egyetlen közös bennük, hogy mindketten imádnak temetésekre járni. Éppen így találkoznak. A furcsa megismerkedéstől egy kalandos hét veszi kezdetét, autólopással, fókával, egy pszichológussal, faültetéssel, aggódó anyával, tánccal, zenével, kis szerelemmel és sok nevetéssel. Mindeközben egy gyönyörűséges emberi kapcsolat bontakozik ki. A darab páratlan érzékenységgel mondja ki a nagy igazságot: az élet szép, csak szeretni kell, nevetni kell!


A zene és tánc rajongóira két nagyszabású programmal is gondoltak a szervezők. Koncz Zsuzsa százhalombattai lemezbemutató koncertjét március 23-án rendezik. A szövegében és hangzásában is kivételes, Tündérország című album 2013 végén arany, majd 2014 elején platinalemez lett. Érdekessége, hogy Bódi László, Cipő két, eddig nem publikált dalát is elénekli a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész.


A Táncművészeti Főiskolát végzett, hivatásos táncosokból álló világhírű ExperiDance társulat városunkban is bemutatja Ezeregyév című produkcióját április 5-én. A fenséges és megrázó történelmi táncshow huszonegy képben mutatja meg a Kelet és Nyugat határán egyensúlyozó Magyarország páratlanul gazdag múltját. Az egyedi történelem-értelmezésben népünk sorsát az angyali és démoni erők küzdelme mellett a férfiak és nők örök ellentéte formálja, de a jelenetek valódi főszereplője a remény és az élni akarás. A magyar, cigány és erdélyi néptáncok mellett távolabbi szomszédjaink, a törökök, németek és oroszok táncát is láthatjuk az előadásban.


A jegyeket személyesen a BKK jegypénztárában (keddtől péntekig 14-18 óra között) vagy a ticketportal oldalán lehet megvásárolni. Bővebb információ: baratsagkk.hu/jegyrendeles

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák