Egy négymillió forintos Skoda Rapid személygépkocsit adott használatba a százhalombattai önkormányzat a rendőrőrsnek. A járművet ünnepélyes keretek között vették át március 9-én.
Az önkormányzatnak és a rendőrségnek közös a célja: hogy a városban élők biztonságban érezzék magukat – mondta Vezér Mihály polgármester. Hangsúlyozta, hogy a rendőrségen a személyi feltételek adottak, elkötelezett szakemberek szolgálják a közbiztonságot, de a jó munkához jó technikai feltételek is szükségesek. Annak ellenére, hogy az önkormányzat anyagi helyzete a tavalyi évben nagyon kedvezőtlenül alakult, és talán még idén is "nálunk vendégeskedik a szükség", a képviselő-testület nem habozott megoldást keresni, amikor kiderült, hogy az egyik gépkocsi meghibásodása miatt veszélybe került a járőrszolgálat ellátása. A polgármester azt kívánta a hatóságiaknak, hogy minél kevesebbet kelljen intézkedni az új szolgálati kocsival, és inkább a bűncselekmények megelőzésének, az elkövetők visszatartásának legyen az eszköze.
A rendőrség felújított épületének decemberi átadása után ismét ünnepelni lehet – mondta Pintér Lajos alezredes, az érdi kapitányság vezetője, aki dr. Mihály István Pest megyei rendőrkapitány köszönetét és üdvözletét is tolmácsolta a város és a képviselő-testület felé. Pintér Lajos hangsúlyozta, a rendőrség folyamatosan számíthat a százhalombattai önkormányzat, illetve a közterület-felügyelet és a polgárőrség segítségére. A közbiztonsági befektetés mindig megtérül – tette hozzá. Az új járőrautó fokozza a rendőrségi munka hatékonyságát és ösztönöz is – emelte ki. Kollégáival mindent megtesznek, hogy megszolgálják a jelen esetben talán erőn felülinek is mondható támogatást.
Az új szolgálati autóval kiegészülve három járművel látja el a járőrszolgálatot a százhalombattai rendőrőrs. A hatóságiak gyalogosan és gépkocsival, illetve a társszervekkel kiegészülve folyamatosan jelen vannak a közterületeken – mondta el Pintér kapitány a Hírtükörnek. A kocsi tolatóradarral, beépített rendőrségi rádióval és GPS-szel rendelkezik. Takarékosan – öt-hat litert – fogyaszt, 110 lóerős, 1200 köbcentiméteres a motorja, és hat sebességbe kapcsolható. Természetesen ellátták a szükséges hatósági jelzésekkel és felszereléssel is.
A kulcsait Vezér Mihály polgármester, valamint Szél Pál, az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közbiztonsági Bizottság elnöke adta át a rendőrkapitánynak. Az ünnepségen részt vett az Érdi Rendőrkapitányság több vezetője, Grunda Tibor őrnagy, a Százhalombattai Rendőrőrs vezetője, valamint Szalai Attila közrendi tanácsnok is.







































