Nagy kosárlabda-hagyományokkal rendelkező és széles bázison alapuló akadémiai rendszerben működő csapatokkal mérkőzött az SZKSE Battai Villámok női junior csapata a március 10-13-án Sopronban rendezett országos döntőn. Az ország legjobb nyolc összeállítása közé veretlenül került battai csapat a rangadón a hetedik helyen végzett.
A junior korosztályban most elsőéves Battai Villámok csapata a helyosztó mérkőzésen megverte Szeged együttesét, amelytől a szezon elején még húsz pontos vereséget szenvedtek. "Sikerült győzelemmel zárni a tornát, így jó szájízzel és egy új helyezéssel, a 7-kel hagyhatjuk el Sopront. A Szeged feljövőben volt, számítottam rá, hogy nehéz lesz megtörni őket. Igyekeztünk kihasználni, hogy ellenfelünk kevesebb embert tudott rotálni, és ennek megfelelően igyekeztem végig frissen tartani a lányokat. Ha pontosabbak vagyunk, már a szünetre meg lehetett volna egy 10 pont körüli előny, és ezért is jöttünk ki a fordulás után egész pályára, hogy megnyugtatóbb különbséget alakítsunk ki. Örülök, hogy sikerült, és annak is, hogy mind a négy nap során szépen küzdött a csapat" – nyilatkozta Bálintné Hegedűs Magdolna, edző.
A döntő mérkőzések eredményei:
Március 13. Százhalombattai KSE - Szeged KE 56-41 (15-9; 13-13; 15-6; 13-13)
Legeredményesebb dobók: Takács Emese 14, Katona Bianka 11, Lendér Lilla 10, Kazár Hannah 10,
Március 12. Széchenyi KA - Százhalombattai KSE 58-48 (15-12; 22-13; 10-14; 11-9)
Legeredményesebb dobók: Katona Bianka 17, Somkuti Janka 10
Március 11. Százhalombattai KSE - Kecskeméti KA 42-66 (11-21; 11-11; 12-18; 8-16)
Legeredményesebb dobók: Somkuti Janka 9, Lendér Lilla 9, Katona Bianka 9, Takács Emese 8
Március 11. PEAC - Kosárlabda Akadémia Pécs - Százhalombattai KSE 58-47 (15-16; 14-11; 16-10; 13-10)
Legeredményesebb dobók: Katona Bianka 16, Lendér Lilla 10, Strupka Renáta 9
Március 10. Vasas Akadémia - Százhalombattai KSE 74-35 (21-12; 15-9; 18-7; 20-7)
Legeredményesebb dobók: Lendér Lilla 10, Katona Bianka 6
(Forrás: www.battasport.hu)











