Módosult a szociális rendelet

A szociális törvény változása szükségessé tette a helyi rendelet átalakítását. A májusi képviselő-testületi ülésen született erről döntés – tudtuk meg Török Sándortól, a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökétől.

Elmondta: a továbbiakban azoknak, akik rendszeres szociális segélyt kapnak, részt kell venniük egy úgynevezett beilleszkedést segítő programban. Ennek kidolgozásával és lebonyolításával a Városi Családsegítő és Gondozási Központot bízta meg az önkormányzat. Lényege, hogy a támogatásban részesülőknek fokozottabban együtt kell működniük az önkormányzattal, a munkaügyi központtal annak érdekében, hogy visszakerüljenek a munka világába. Ennek érdekében az érintett köteles lesz elfogadni a neki felajánlott munkahelyet. A programban addig kell részt vennie a segélyezettnek, amíg szerepel az ellátásban. A kapcsolattartás kötelezettségét írásbeli megállapodásban rögzítik. A rendeletmódosítás július 1-jén lép hatályba, attól kezdve mindenkinek, aki számára megkezdik a segély folyósítását, tizenöt napon belül meg kell jelennie a VCSGK-ban és részt venni a programban.

A másik rendeletmódosítás a méltányossági közgyógyellátási igazolványokat érinti. Ebben azok részesülnek, akik a társadalombiztosító által nyújtott ellátásra nem jogosultak, de betegségük és anyagi helyzetük miatt támogatásra szorulnak. A jogosultságot az önkormányzat állapítja meg, és évente felülvizsgálja, hogy fennállnak-e a körülmények. A rendeletmódosításnak köszönhetően valamelyest enyhültek a feltételek.

A módosítás a rendszeres gyermekvédelmi támogatást is érinti, annyiban, hogy azt a jövőben rendszeres gyermekvédelmi kedvezménynek hívják majd. A megfogalmazásban az is szerepel – tette hozzá Török Sándor -, hogy azok, akik ebben az ellátásban részesülnek, jogosultak a speciálisan százhalombattai szociális segítségre, a karácsonyi támogatásra.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák