Marad minden a régiben - Képviselő-testületi összefoglaló

  • img

Nem kapott többségi támogatást az óvodák integrációjával kapcsolatos előterjesztés a képviselő-testület április 28-i ülésén, Százhalombattán. Bár a képviselők az előző hónapban elvi döntést hoztak az intézmény-összevonásról, ezúttal többen úgy nyilatkoztak: az szerintük nem eredményezne sem gazdaságosabb, sem pedig szakmailag jobb működést.  

Egy szavazat hiányzott ahhoz, hogy folytatni lehessen az integráció előkészítését. Egyebek mellett arról kellett volna dönteni, mi legyen az új, egyesített intézmény, illetve a tagintézmények elnevezése, illetve ki legyen az óvodavezető. Elsőként Szabó Attila vetette fel, hogy nem tudja, mi haszna az intézkedésnek, szerinte nem érdemes felbolygatni a jelenlegi helyzetet. Véleményéhez Pap Miklós is csatlakozott, aki kiemelte, hogy véleménye szerint sem a szülők, sem a kollektívák nem helyeslik az integrációt. Vezér Mihály polgármester, Török Sándor szakbizottsági elnök, valamint Nagy Balázs, a pénzügyi bizottság elnöke ellentétesen érvelt. Elhangzott egyebek mellett, hogy az integrált intézmény több állami normatívát vehetne igénybe, szervezettebb, egyszerűbb lenne az önkormányzat és az óvodák kapcsolattartása, nagyobb teret nyerne a szakmaiság, a megfelelő szinten születnének szakmai döntések, rugalmasabban lehetne gazdálkodni az erőforrásokkal, és nem utolsó sorban a jelenlegi verseny helyett a kollektívák megosztanák egymással a tudást és a tapasztalatokat.


Közvélemény-kutatás Kiss László ügyben
Zárt ülésen tárgyaltak arról, hogy visszavonják-e Kiss László korábbi alpolgármester és úszó szövetségi kapitány díszpolgári címét, illetve átnevezzék-e a nevét viselő sportuszodát. Mint ismert, Kiss Lászlóról a közelmúltban kiderült, hogy súlyos bűncselekményért ítélték el ötvenöt éve.


A képviselők úgy döntöttek, hogy Péterfalvi Attila adatvédelmi biztoshoz fordulnak annak érdekében, hogy hiteles információkhoz jussanak a pert és az ítéletet illetően, csak ezek birtokában kívánnak határozni a kérdésekben. Emellett arról is döntés született, hogy reprezentatív közvélemény-kutatást végeztetnek a városban, amelyből kiderül: mi a battaiak véleménye az ügyről, helyeslik-e az említett intézkedéseket.


Szél Pál szakbizottsági elnök a helyi sajtónak elmondta, hogy a sportolók körében aláírásgyűjtés indult Kiss László érdekében. Eddig ezerkétszázan csatlakoztak az edzőfejedelem melletti erkölcsi kiálláshoz. A képviselő arra kérte a városlakókat, írják alá az ívet, amely a sportegyesületeknél és nála is megtalálható.


Vezér Mihály polgármester úgy nyilatkozott, nem igazságos, hogy valaki ugyanazért a bűnért kétszer bűnhődjön. Az országos média néhány nap alatt rombolta le annak az embernek a nimbuszát, aki ötvenöt évig kiemelkedően eredményesen szolgálta a nemzeti sportot.


Klimsa Arthur szerint, ha jogilag el is évült az évtizedekkel ezelőtti bűncselekmény, erkölcsileg ma is elfogadhatatlan.


Szabó Attila pedig úgy véli: nincs szükség közvélemény-kutatásra, hiszen a díszpolgári címről is anélkül határozott a testület. A képviselőknek fel kellene vállalni a döntés felelősségét.


Napirend előtt
Szalai Attila felhívta a figyelmet a hétvégén esedékes TeSzedd nagytakarításra. A polgárőrség a 6-os főút egyik szakaszát tisztítja meg. Mindenkit várnak a Tesco melletti benzinkútnál szombaton 9-kor. Az akcióhoz a helyi vadásztársaság is csatlakozott, a Szákom pedig konténereket biztosít és elszállítja a szemetet. A szervezők a hulladékgyűjtés végén megvendégelik a résztvevőket a dunafüredi hajókikötőben.
Szél Pál arról tájékoztatta a dunafüredieket, hogy hamarosan elkezdődik az Aréna, Bajnok, Triatlon és Fogoly utcák felújítása. Jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik.
Török Sándor elmondta, mindent megtesz annak érdekében, hogy újból üzemeljen bankjegykiadó automata Pannónia-telepen és Urbáriumban. Mint ismert, a terminál a Match üzlet lebontásával szűnt meg. A képviselő a közelgő anyák napjára is felhívta a figyelmet.


Kovács Lajos arról számolt be, hogy a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság döntése alapján kivágják a SZISZKI előtti 25 nyárfát és a helyükre kőrist, illetve hársfákat telepítenek. Azért határoztak a 30 éves fák kiirtásáról, mert bolyhos virágjuk évek óta gondot okoz az iskolának és a környéken élőknek. Irritálja a nyálkahártyát, eltömíti a számítógépek ventillátorát, nem lehet összetakarítani, és mivel nagyon gyúlékony, több esetben tüzet okozott. A munka várhatóan két hét múlva fejeződik be. A bizottsági elnök arra kérte a Műszaki Irodát, mérjék fel a beteg, kiszáradt fákat a közterületeken és a közintézmények udvarán, és a következő testületi ülés előtt tájékoztassák a bizottságot, hol szükséges vágni.


Pap Miklós beszámolt a Regionális Vállalkozási Klub Batta Ipari Parkban tartott üléséről. Kiemelte, hogy nagyon sikeres volt a találkozó, amely során értékes információk hangzottak el.


Szabó Zoltán sok sikert kívánt azoknak a diákoknak, akik hétfőn kezdik meg az érettségi vizsgákat.


Szabó Attila szerint nem helyes, ha közintézményekben gyűjtenek rokonszenv-aláírásokat Kiss László mellett.


Megnyílik a harmadik kmb iroda
Egyhangúlag döntöttek arról, hogy új körzeti megbízotti iroda nyílik a Piac téren. Szalai Attila kiemelte, hogy a lakótelepi kmb irodával az érintett képviselők régi szándéka valósul meg, meggyőződése, hogy az intézkedés hozzájárul a közbiztonság erősödéséhez. Grunda Tibor őrsparancsnok köszönetét fejezte ki a testületnek.   Klimsa Arthur a téma kapcsán felvetette, hogy a körzeti megbízottnak véleménye szerint többet kellene járőröznie Óvárosban.


Régi, új igazgatók
A Százhalombattai Arany János Általános Iskolában a jelenlegi vezető, dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó, a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában pedig Szabó Zoltán nyújtott be pályázatot a lejárt igazgatói megbízatásra. A képviselő-testület mindkettőjük pályázatát támogatta.


Magánrendelések az egészségügyi központban
Hozzájárult a testület, hogy magánszakrendelések induljanak a Százhalom Egészségügyi Központban, mivel így rövidülhet a várakozási idő és bővülhet a szolgáltatások köre.
Török Sándor, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság elnöke a témával kapcsolatban korábban elmondta:  hat-nyolc fizetős - például gasztroenterológiai, belgyógyászati, bőrgyógyászati, szemészeti - szakrendelés működését teszi lehetővé az önkormányzat. Ezek az egészségügyi központot működtető Százhalombattai Egészségügyi Közalapítvánnyal köthetnek szerződést, a képviselő-testület azonban véleményezni kívánja a szakorvosi rendelések tervezett tarifáit és működésükről negyedévente beszámolót kér.


Vezér Mihály polgármester a testületi ülés után arról tájékoztatott, hogy információi szerint a szakorvosi rendelőben néhány hónapon belül ismét közfinanszírozottá válik az egynapos sebészet, amely azt jelentheti, hogy évi 80 millióval több pénz marad az önkormányzati büdzsében.


Hulladékgazdálkodás
Elfogadta a képviselő-testület a hulladékgazdálkodásról szóló törvény változásairól szóló tájékoztatót. A jogszabály-módosítás azért született, mert az Európai Unió által előírt hasznosítási kötelezettségek teljesítése érdekében el kell különíteni az önkormányzati és az állami hatásköröket. A jövőben állami hulladékgazdálkodási feladat meghatározni a hulladékgazdálkodás országos céljait és fejlesztési irányait, ellátni az önkormányzatok közötti és a regionális koordinációt, az infrastrukturális erőforrások optimális elosztását, használatát. Kezelnie kell továbbá az államnak az önkéntesen rábízott vagyont, be kell szedni a közszolgáltatási díjat és kifizetni a közszolgáltatóknak a szolgáltatási díjat. A törvény értelmében a közszolgáltatás keretében keletkező kintlévőségeket is az állam kezeli. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás országos céljait Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv határozza meg, és a szolgáltatás díját központi koordináló szervezet szedi be. A lakosság által fizetett közszolgáltatási díj összege változatlan marad.


Alapítói ülések
Elfogadták a képviselők az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok tavalyi beszámolóit és idei üzleti terveit. Nagy Balázs szakbizottsági elnök arról tájékoztatott az ülés után, hogy a Batta Uszoda Kft. hiteltörlesztést hajt végre, a Halom Televízió és a Promotion Service Nonprofit Kft. végrehajtotta üzleti tervét . A HTV némi veszteséget szenvedett, de az előző évi pénzmaradványból kompenzálni lehetett. Mindkét cég kevesebb pénzből működik, mint tavaly, de a gazdálkodásuk biztos kezekben van.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák