Polgárőr közgyűlés – törvény a gyakorlatban

  • img

Módosult a közbiztonságról szóló törvény. A változás a polgárőrséget is érinti – ennek gyakorlati oldalát világította meg dr. Mihály István ezredes, az Érdi Városi Rendőrkapitányság vezetője június 10-én, a Százhalombatta Közbiztonsági Egyesület Polgárőr Szervezetének idei első közgyűlésén.

Mint elhangzott, ezentúl a szolgálatban lévő polgárőr közfeladatot ellátó személynek minősül, és ez a fokozott prevenciós védelem arra utal, hogy a kormányzat egyre komolyabban veszi a polgárőrséget. Ma már senki sem vitatja, hogy a közrendi, közbiztonsági feladatok ellátását társadalmi segítség, önszerveződő csoportok közreműködése nélkül ellátni nem lehetséges.
A polgárőrök a jövőben sem teljesíthetnek egyedül szolgálatot, tehát vagy párosával, vagy a rendőrjárőr mellett járnak. Nem intézkedhetnek, feladatuk a figyelés és a jelzés, emellett veszélyhelyzet esetén speciális feladataik vannak.

Az idén tavasszal a madárinfluenza miatti zárlat, majd a dunai árvíz alatt nagyon sokat dolgoztak: csak az árvíznél közel négyszáz órát telesítettek: részt vettek a zsákolásban, emellett figyelő- és ügyeleti szolgálatot láttak el.
A közgyűlésen a vezetőség beszámolt az első fél év eseményeiről, és tisztázták a tagsági viszonyokat is. Jelenleg mintegy ötven tagot számlál a százhalombattai polgárőrség, a tagság fele nagyon aktív, a többiek csak alkalmanként vállalnak feladatokat. Tevékenységükhöz az önkormányzat évi 1,5 millió forinttal járul hozzá.

A közgyűlés után csapatmegbeszéléseket tartottak, ezalatt bográcsban főtt a gulyás, amelyet közösen, jó étvággyal fogyasztottak el.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák