Fórumok a közbiztonságról és a közlekedésről

A képviselő-testület májusban tárgyalta a város közbiztonsági valamint közlekedési koncepciójának első olvasatait. Mielőtt elfogadnák a végleges változatokat, a lakosság véleményét is kikérik.

A városközpontban június 15-én (18 órakor a Polgármesteri Hivatal B épületében), az Urbáriumban június 26-án (18 óra 30-kor a SZISZKI-ben), az Óvárosban június 28-án (17 órakor az Óvárosi Közösségi Házban), Dunafüreden július 3-án (17 órakor a Nyugdíjas Klub helyiségében) tartanak közmeghallgatást a témákban. Közlekedési koncepciót utoljára 2000-ben fogadott el a képviselő-testület. Most felülvizsgálják, és ahol szükséges, módosítják. Eddig a rendőrség, a tűzoltóság, a polgárőrség és a katasztrófavédelem tette meg a javaslatait, most a lakosságon a sor. Az önkormányzatnak elsősorban a bűncselekmények megelőzésében van fontos szerepe – mondta dr. Götzinger István, az előkészítésért felelős szakbizottság elnöke. Százhalombatta 2000 óta minden évben elnyeri a „Pest megye biztonságos települése” címet, aminek a koncepció megléte és a bűncselekmények lakosságszámhoz viszonyított alacsony (3% alatti) aránya a feltétele. Az önkormányzat idén megállapodást kötött a rendőrséggel: biztosítja a költségeket a túlórákban történő járőrözéshez, megteremtette a körzeti megbízotti iroda megnyitásának és a térfigyelő rendszer kialakításának feltételeit. Százhalombatta viszonylag biztonságos város, ezt persze nem így érezzük egy-egy betöréssorozat után.

Közlekedési koncepció utoljára 1999-ben készült. A forgalmi rend szabályozásában azonban évről évre figyelembe vették a különféle lakossági igényeket és javaslatokat is. A mostani aktualizálás legfontosabb kérdése az, miként tehetők biztonságosabbá azok a kereszteződések, amelyekben a közlekedők figyelmetlensége miatt viszonylag sok baleset történik. Erre egy szakértő cég tett javaslatokat, amiket előbb a lakosság, azután a képviselőtestület fog megvitatni. A dokumentum igen vaskos, arra azonban lehetőség lesz, hogy egy-egy városrészi fórumon röviden ismertessék az adott városrészre vonatkozó elképzeléseket.

Aki részleteiben is kíváncsi a közlekedési és a közbiztonsági koncepciókra, az megtalálja azokat a www.battanet.hu weboldalon.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák