Sodrásban

  • img

Ezzel a címmel nyílik meg Csóka László festőművész jubileumi kiállítása a százhalombattai "Matrica" Múzeumban január 24-én, kedden, 18 órakor. Az évtizedekig városunkban élő alkotó idén 50 éves. A jeles évfordulót több nagyszabású magyarországi, illetve külföldi tárlattal szeretné ünnepelni, a közönsége számára pedig művészi élménnyé varázsolni.

A százhalombattai kiállítást Németh Nóra művészettörténész nyitja meg, a résztvevőket Sinka László alpolgármester köszönti, a rendezvényen közreműködik Puskás István zenész.
A bemutatóban Csóka László színes absztrakt festményei szerepelnek. A művész korábban festett tájképet, portrét, megihlették az erdélyi tájak, épületek, tárgyak, érdekes emberek. 2010-ben stílust váltott, azóta misztikus, különleges világot jelenít meg absztrakt képein. Dimenziók között bolyong, elvont, egyedi munkáit különleges formák és színek jellemzik.
A "Matrica" Múzeumban utoljára 2013-ban mutatkozott be a "Jelek az útról" című tárlattal, amely egy hosszú művészeti turné első állomása volt. A vándorkiállítás keletre, a Krím-félsziget felé indult el, és azóta is halad. Talán a mostani tárlat címe is erre a mozgásra utal.


Csóka László tavaly huszonhét év után búcsút vett városunktól és családjával együtt Adonyba költözött. Új otthonában sokkal jobb körülmények között alkothat, amely inspiráló számára. Új lakhelyén a hónap első felében már bemutatkozott egy tárlattal, amelyet a mostani százhalombattai követ. A "Matrica" Múzeumban megnyíló kiállítása március 16-ig lesz látható.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák