Kéttagú önkormányzati küldöttség utazik június 23-án lengyelországi testvérvárosunkba. Dr. Korcsmáros Iván és Gabelics Tamás képviselők részt vesznek a Brzeskoi Napok rendezvénysorozatán. A korábbi látogatások alkalmával mindig egy-egy téma köré szervezték a százhalombattai vendégek programját, így amikor a városok és az intézmények közötti kapcsolat került a fókuszba, iskolai találkozókat rendeztek, illetve arra is volt mód, hogy a battaiak megtekintsék Brzesko új uszodáját. Egy másik látogatás során a gazdasági kapcsolatoké volt a főszerep, ezért akkor a Cívis Klub is képviseltette magát a küldöttségben. Ezúttal az önkormányzat és a civilek kapcsolatát állították a középpontba, ezért két, civil szervezet által támogatott képviselő alkotja a delegációt.