Emlékhelyek Napja 2017. május 13.
Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely
"Az emlékhelyek, mint az emlékezet és a közösségi emlékezés helyei végigkísérik Magyarország történetét az államalapítástól egészen a 20. század második feléig."
Az Emlékhelyek Napján a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely hadtörténelmünk bemutatását tűzte ki célul.
Programjaink 10.00 – 16.00 óra között látogathatóak:
"Huszárgyerek szereti a táncot.." - Botos József táncpedagógus előadásában a verbunk történetét, kialakulását, toborzó feladatát ismerhetik meg az érdeklődők.
Somogyi Győző színes grafikáiból, Száz magyar huszár címmel nyílik meg kiállításunk (a Verebi Közösségi Ház és Könyvtár gyűjteményéből, Szalai Attila tulajdona)
Dr. Szabó József János hadtörténész előadásában ’48-as katonadalokat énekelhetnek az érdeklődők és verbunk táncok bemutatóját tekinthetik meg, citerakísérettel.
Mester és tanítványai címmel a Szunyoghy András grafikus- és festőművész vezette katonai alkotótáborban készült, honvédelmi témájú alkotásokból nyílik kiállításunk.
A nap folyamán ’48-as ügyességi gyermekjátékokkal, Apródképzővel (a kicsiknek), Hadapród képzővel (a nagyoknak) várjuk a gyermekeket.
A kvízkérdéseinket helyesen kitöltők között 15.00 órakor sorsolást tartunk és azt követően 10 fő ingyenes, 1 órás Raptor lézerharc kalandban vehet részt a helyszínen.
Kiállításaink ezen a napon kedvezményes, 600 Ft/fő áron látogathatóak.
Kalandos kedvű vendégeink kipróbálhatják magukat a Raptor lézerharcban is. A belépőjegy ára ezt a szolgáltatást nem tartalmazza, de ezen a napon kedvezményes áron vehető igénybe! A lézerharc programra előzetes bejelentkezés szükséges, mely maximum egy órás igénybevételt jelent személyenként. Ára 1.500,-/fő/1 óra. Bejelentkezés és időpont egyeztetés: foglalas@kempp.hu
Ezen a napon KEMPP NyíltnApp-ot tartunk, mely alkalmával kültéri digitális tárlatvezetőnk teljes információs tartalma díjmentesen elérhető az Emlékparkba látogatóknak!
A programváltozás jogát fenntartjuk!

