Augusztus 20-án 9 órától 19 óráig ismét várja az érdeklődőket a Kenyérfesztivál 2006 – Nemzetek Kenyere című rendezvény, amelynek az elmúlt két évhez hasonlóan most is a Vajdahunyad vára ad otthont. A pékek rendi felvonulásával és az új kenyér ünnepi felszentelésével felelevenednek az aratáshoz, az új kenyérhez kapcsolódó népi hagyományok. A fejedelmi pékek és sütőasszonyok egész nap sütik – és kínálják kóstolásra – a friss kenyeret. A szervezők hagyományos fafűtéses kemencéket is felállítanak.
Idén először más európai nemzetek kenyereit is megkóstolhatjuk. A bolgár és a horvát nemzeti sátorban bemutatják saját, kenyérsütéssel kapcsolatos hagyományaikat, módszereiket, népi szokásaikat, ízeiket.
A színpadon délelőtt a Fuszulyka Mesejátszó Kör bábjátéka és mesemondó szórakoztatja a legkisebbeket, majd Bornai Tibor lép fel és dedikálja kislemezét. Délután a Bolgár Kulturális Egyesület tánccsoportja ad elő az aratáshoz és néphagyományokhoz kötődő táncokat, valamint Szvorák Katalin és Feke Pál ad koncertet. Egész nap zajlanak különböző népi játékok (gólyalábazás, métázás, bigézés, falovacskázás, vaskarika-hajtás, vesszőkarikázás, kötélhúzás, pogácsaszaggatás); ezekben bárki próbára teheti az ügyességét, és aki akarja, ellesheti a szalmabáb-készítés vagy a hamuban sült pogácsa készítésének fortélyait is.

