Ismét fortélyos játékest a könyvtárban

  • img

Második alkalommal rendez interaktív bornyomozást a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár november 30-án, pénteken 18 órától. Az eltűnt borok nyomában elnevezésű játék ezúttal sem nélkülözi majd az izgalmas, vicces és drámai fordulatokat.

A szervezők célja, hogy ismerősökkel, barátokkal, munkatársakkal teljen meg a könyvtár, és mindenkit magával ragadjon a közös játék élménye. Szeretnék, ha megismétlődne a tavalyi siker, amikor több mint százan nyomoztak egyszerre a könyvtárban, de arra is vágynak, hogy még több meglepetést, még felhőtlenebb szórakozást biztosítsanak vendégeiknek.


A játékos bornyomozás mellett tombola, büfé, borkóstolás és borvásár várja a résztvevőket, a szervezők pedig baráti társaságok, civil szervezetek, munkahelyi kollektívák és magánszemélyek jelentkezését várják – egyénileg vagy csapatban. Az est bevételét ezúttal is az előadóterem felújítására szeretnék fordítani. A tavalyi rendezvényen 230 ezer forint gyűlt össze erre a célra.


Jegyek már kaphatók a könyvtárban 1 000 forintos áron.  


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák