Hospice-nap a Csónakázó-tónál

  • img

Közel ötvenezer forintos bevétel gyűlt össze az idei hospice-napon Százhalombattán, október 19-én. A megmozdulást 13. alkalommal szervezte meg önkéntesek segítségével a Gondoskodás 2000. Ápolási Szolgálat.

A műsorban ezúttal is helyi fiatal tehetségek közreműködtek – mondta el Tápai Mónika szervező. Fellépett Kecskés Laura, Kovács Edina, a Dunamenti Kővirágok Énekiskola, valamint SZVISE B-Cool Dance tagjai. Az önkormányzat nevében Sinka László alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, és lefutotta a tó körüli tiszteletkört Szalai Attila képviselő is.  A rendezvény fővédnöke Vezér Mihály polgármester volt.


Megjelentek a rendezvényen az érdi gyermekhospice szolgálat, a Tábitha Ház dolgozói és önkéntesei. A jótékonysági futást a SZVISE sportolói vezették fel. A közös mozgásban mintegy negyvenen vettek részt. A programot jótékonysági büfé egészítette ki.


Az esemény célja évről évre az életük végén járó, gyógyíthatatlan betegek helyzetére, a méltóságteljes elmúlás jelentőségére való figyelemfelhívás. A bevétel ezúttal is a Gondoskodás Szolgálat gondozottjainak ellátását segíti.     

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák