I. Százhalombattai Nyílt Ultibajnokság - Jó hangulatú verseny Óvárosban

  • img

Az óvárosi Pizza del Fiore Étterem adott helyet a városban először rendezett kerülő ultibajnokságnak február 3-án. Mint Hajdu Imre szervező elmondta, a versennyel több célt szerettek volna elérni: egyrészt a hagyományos, magyar kártyajáték népszerűsítését, másrészt azt, hogy a helyi érdeklődők megismerjék az országban több mint egy évtizede népszerű versenyformát, végül pedig ezzel szeretnék letenni egy új közösség működésének alapjait.

Sinka László alpolgármester üdvözlő beszédében is azt emelte ki, hogy városvezetőként fontos célja a kisközösségek létrejöttének és működésének támogatása, hiszen ezek a kezdeményezések tartják mozgásban Százhalombattát. Hozzátette, bízik abban, hogy a második bajnokság - amit a szervezők májusra terveznek - számára már kicsi lesz az étterem, és a versenyzőknek át kell költözniük a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házba.


A versenyre tizenhárman érkeztek a régió különböző részeiből Fóttól Székesfehérvárig. Városunkat hárman képviselték. A versenyzők hat fordulóban és 108 leosztásban döntötték el a helyezések sorsát. Fekete Miklós Dunaharasztiból már a verseny elején a mezőny élére állt, és végig vezetve nyert. Mögötte azonban éles küzdelmet vívtak, Székely Zoltán kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtva lett második a nagyot hajrázó Meixner György előtt. A legjobb százhalombattai, Mazzag László a negyedik helyen végzett.


Hajdu Imre a verseny végén reményét fejezte ki, hogy létrejöhet Százhalombattán is egy erős ultis közösség. Ehhez felajánlotta az étterem helyiségeit, illetve infrastruktúráját.


Eredmények:

Fekete Miklós (Dunaharaszti) 20 pont

Székely Zoltán (Fót) 17,3 pont

Meixner György (Seregélyes) 16,7 pont

Mazzag László (Százhalombatta) 14 pont

Stevlik Nándor (Budapest) 12 pont

Kajtár Gábor (Százhalombatta) 12 pont

Molnár Szabolcs (Várpalota) 12 pont

Kovács Tibor (Magyaralmás) 12 pont

Deres József (Székesfehérvár) 10 pont

 Fülöp József (Budapest) 10 pont

 Győrei János (Százhalombatta) 9,3 pont

 Gál Gábor Sándor (Budapest) 8,7 pont

 Gál Gábor Tibor (Budapest) 2 pont            

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák