Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet jegyzői állás betöltésére

A jegyzői állás betöltésének feltételei:
- igazgatásszervezői, vagy állam és jogtudományi doktori képesítés
- magyar állampolgárság
- büntetlen előélet
- 5 éves közigazgatási gyakorlat
- legalább 2 éves vezetői gyakorlat
- közigazgatási, vagy jogi szakvizsga
- vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- állam és jogtudományi doktori képesítés
- polgármesteri hivatalban letöltött gyakorlat

A pályázatnak tartalmazni kell:
- részletes szakmai önéletrajzot, eddigi munkaköreinek, tevékenységének leírását
- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt
- az igazgatásszervezői, vagy állam és jogtudományi doktori képesítést, valamint a közigazgatási vagy jogi szakvizsga letételét igazoló okiratok közjegyző által hitelesített másolatát,
- jegyzői munkakör ellátásával kapcsolatos szakmai, vezetési elképzeléseket.

A kinevezés határozatlan időre szól.
Az illetmény és egyéb juttatások a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény előírásai szerint.
A pályázat benyújtásának határideje: 2005. február 18.

A pályázat elbírálásáról a Képviselő-testület a márciusi rendes ülésen – a Képviselő-testület Jogi, Ügyrendi és Foglalkoztatási Bizottsága véleményezése után – dönt.
Az állás a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázatot Százhalombatta Város Önkormányzatának polgármesteréhez kell benyújtani. (2440 Százhalombatta, Szent István tér 3. T.: 06 (23) 542-101)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák