HETI RENDEZVÉNYAJÁNLÓ Pest megyében (szeptember 6-tól szeptember 10-ig)

SZEPTEMBER 6. SZERDA

- „Egykor és ma” címmel nyitják meg Adorján Attila festőművész kiállítását szeptember 6-án a váci Tragor Ignác Múzeum Görög Templom Kiállítóhelyen (Vác, Március 15. tér 19.). A tárlaton Adorján Attila képei mellett Hincz Gyula 1950-es években készült képei is megtekinthetőek lesznek.

SZEPTEMBER 7. CSÜTÖRTÖK

- 50 éves fennállását ünnepli a Tápiógyörgyei Pszichiátriai Betegek Otthona szeptember 7-én. A megemlékezéssel egybekötött, délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepségen Szabó Imre, országgyűlési képviselő és Pest Megye Közgyűlésének elnöke mond ünnepi köszöntőt. Az intézet első betegét 1956 augusztus 6-án fogadta, és az azóta eltelt 50 év alatt folyamatosan működött és látta el feladatait. Helyszín: Faluház, Tápiógyörgye, Deák Ferenc u. 4-6.

SZEPTEMBER 7. CSÜTÖRTÖK - 10. VASÁRNAP

- Battai Napokat tartanak Százhalombattán szeptember 7 - 10. között a Városi Szabadidő Központban (Május 1. tér 5.). Az rendezvénysorozat előestéjén, 19 órától szabadtéri komolyzenei koncertre várnak mindenkit a Szent István téren.

SZEPTEMBER 8. PÉNTEK - 9. SZOMBAT

- Országos ifjúsági road-show indul útjára szeptember 8-án, Hévízgyörkön. A Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ LOGO Ifjúsági Szolgálata alapellátás jellegű szolgáltatás nyújt a fiatalok számára egy állandó és egy mobil iroda formájában. A mobil szolgálat olyan mozgó ifjúsági, információs, tanácsadó, szolgáltató minibusz, mely az elkövetkezendő időszakban az ország hét régiójában, nyolc településen mutatkozik be. A nyitó állomás szeptember 8-án a hévízgyörki Petőfi Sándor Általános Iskola udvara lesz (Hévízgyörk, Ady E. út 143.).

- „Iskola a határon” címmel a Zsámbéki Színházi Bázis és a Bárka Színház közös produkciót mutat be szeptember 8-án és 9-én, 19:30 órakor, a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis 2006. programsorozat keretén belül. Az előadások helyszíne a Régi Rakétabázis területe.

- Szeptember 8-án fotókiállítást, míg 9-én 17 órakor, Benkó Pál iparművész kiállítását nyitják meg az Erdőkertesi Faluház és Könyvtárban (Fő út 44.). A fotótárlat anyagát a Természetismereti és Természetjáró Táborban és az Olvasótáborban készült fényképekből állították össze a rendezők.

- A Kispesti Vigadó Galériában (Budapest, Fő u. 20.) rendezik meg Detzky Júlia, gyömrői iparművész jubileumi kiállítását, a művésznő 85. születésnapja alkalmából. A szeptember 8-án 18 órától kezdődő eseményen Ölvendi Krisztina újságíró köszönti az ünneplő iparművészt és egyben a tárlatot is megnyitja.

SZEPTEMBER 9. SZOMBAT

- Kartali Országos Népzenei Találkozót rendeznek szeptember 9-én a településen a Petőfi téren felállított szabadtéri színpadon. A program 11 órakor szentmisével kezdődik a római katolikus templomban, melyet a lakosok és résztvevők felvonulása követ a falu fő utcáján. A délutáni versengés 15 órakor kezdődik, a megjelenteket Kovács László, Kartal polgármestere köszönti. A nevező csoportok előadásait a zsűri 19 órakor értékeli, majd Szabó Imre, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, a rendezvény fővédnöke az eredményhirdetést követően átadja a díjakat. A program csoportos táncházzal zárul.

- „Roxiget” címmel rendeznek Rockzenei Fesztivált és Tehetségkutató Versenyt Szigetszentmiklóson, szeptember 9-én a Kéktó Szabadidőparkban. A rendezvény a Közép-magyarországi régió amatőr rock zenekarainak teremt fellépési és megmérettetési lehetőséget. A Csepel-szigeti fesztivál hangulatot a verseny után fellépő bandák koncertjei tetézik. Többek között fellép az Effeta, a Divina Machina, a Blood is Fire, Jamie Winchester és Hrutka Róbert és a Supernem.

SZEPTEMBER 9. SZOMBAT – 10. VASÁRNAP

- A Visegrádi Városnapi Rendezvények második hétvégéje szeptember 9-én délelőtt 10 órakor kezdődik a palotakertben, ahol megrendezik a III. Visegrádi Gyerek Íjászversenyt. Ezt követően családi programokra várnak mindenkit, ahol bábszínházi előadásokat, bajvívásokat, tánccsoportok fellépéseit, zenészek és zenekarok előadásait láthatja és hallhatja az érdeklődő. Vasárnap, szeptember 10-én, 10 órakor Halmai Gábor, az esztergomi szeminárium prefektusa ünnepi szentmisét tart a Mária-kápolnában. 15 órakor séta indul az 1000 éves Visegrádon, majd „Visegrád anno – lakóház, templom, iskola” címmel nyitnak kiállítást a Mátyás Király Művelődési Házban (Széchenyi u. 11.).

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák