Újabb praxis-megállapodás

  • img

Folyatódik az háziorvosi ellátás biztosítását szolgáló egyedülálló program Százhalombattán. A program tavaly év végén indult, amikor két praxis továbbörökítéséről állapodtak meg, február 28-án pedig újabb átadási szerződést írt alá Dr. Tóth Béla háziorvos, Dr. Tarjányi Szilvia, illetve Vezér Mihály polgármester.

Mint ismeretes, Vezér Mihály kezdeményezésére az önkormányzat példa nélküli háziorvos- utánpótlási, egyben mentorálási támogatási rendszert dolgozott ki abból a célból, hogy fiatal szakorvosok érdekeltté váljanak a városban való praktizálásban.

A polgármester elmondta, hogy nagyon fontos a szakemberek pótlásáról való gondoskodás, mert a gyermek és felnőtt háziorvosok közül sokan betöltötték már a nyugdíjkorhatárt. Országosan közel ezer praxis betöltetlen, ezért is nagy eredmény, hogy Százhalombattán sikerült egyedülálló, mentoráláson alapuló praxisjog vásárlási programot kidolgozni. A most leköszönő háziorvos, Dr. Tóth Béla praxisának teljes átadására 2024 végén kerül majd sor; addig a két orvos városi támogatás és megfelelő garanciák mellett együtt dolgozik. A szerződés biztosítja az orvosoknak, hogy a felek számára legmegfelelőbb időpontban történjen meg az átruházás. A nyolc háziorvos közül csak ketten nem érték még el a nyugdíjjogosultságot, ezért arra törekednek, hogy minél szélesebb körben folytatódjon a program – mondta el Vezér Mihály. Szólt arról is, hogy Dr. Tóth Béla munkásságát a díszpolgári cím odaítélésével ismeri el az önkormányzat.


Dr. Tóth Béla kiemelte, hogy nagyon fontos a szakszerű, szervezett utódlás, ezért döntött úgy, hogy kellő időben, megfelelő jelölt vegye át a körzetét. Elmondta azt is, hogy Dr. Tarjányi Szilvia több mint tíz éve praktizál, pár éven belül kezdi majd meg önállóan a rendelést, így biztosítva lesz a lakosság folyamatos ellátása. A szerződés lehetőséget ad arra is, hogy szükség esetén visszafoglalkoztassák a leköszönő háziorvost.


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák