Képviselő-testületi összefoglaló

Közel három hétig tartó intenzív háttéregyeztetés előzte meg a képviselő-testület október 26-i első rendes ülését, ennek ellenére többször is borulni látszott a megkötött alkuk érzékeny rendszere, és a polgármester többször is szünetet rendelt el további egyeztetések végett. A mintegy négyórás testületi ülés alatt a tévéképernyők előtt ülők többnyire a „Testületi ülés hamarosan folytatódik” feliratot láthatták, míg végül az alpolgármester, illetve alpolgármesterek személyének kiválasztására nem is került sor, hanem az ülés másnapi folytatásában állapodtak meg a képviselők.

Már a napirendek meghatározása is nehezen ment: a szocialisták több témát is levenni javasoltak a napirendről, mivel állításuk szerint nem kapták meg időben az előterjesztéseket. Az ülés során többször is újra kellett szavaztatni egy-egy kérdést, vagy azért, mert valaki nem figyelt eléggé, és rossz gombot nyomott, vagy azért, mert a szavazás eredményeként olyan patthelyzet alakult ki, amely lehetetlenné tette a továbblépést.

Napirend előtt jelentette be Pátkai Zsolt, hogy vezetésével megalakult a Fidesz-KDNP-MDF frakció, Szabó Attila pedig, hogy a szocialista képviselőcsoportnak Weller János lett a vezetője.
Miskei István szenvedélyes kirohanásban adott hangot csalódottságának az ’56-os évforduló városi megünneplése kapcsán, élesen bírálta a Százhalombattai Hírtükröt, illetve a Halom Televíziót, amiért azok nem a jubileumhoz méltóan és nem közszolgálati feladatuknak megfelelően dolgozták fel az eseményeket, továbbá a szocialista kormányt, amely vétkest és vétlent válogatás nélkül veretett gumibottal és lövetett gumilövedékekkel.

Sok kacskaringóval – például a városfejlesztési bizottság elnökének személyéről háromszor szavaztak – döntöttek a bizottságok személyi összetételéről, majd megválasztották a két tanácsnokot. Ezután Vezér Mihály polgármester, aki szinte minden személyi javaslatra nemmel szavazott, közölte: miután a testület brutálisan felrúgta a háromhetes egyeztetés megállapodásait, nem kettő, hanem csupán egy alpolgármesterre tesz javaslatot, ez pedig Szabó Attila. Mivel az alpolgármester a polgármester közvetlen helyettese, személyére csak a polgármester tehet előterjesztést. Szabó Attila gondolkodási időt kért, majd az igen hosszúra nyúló újabb szünet után a polgármester azt javasolta, hogy folytassák másik napon az ülést. Erre ma tíz órakor kerül sor.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák