Nemet mondtak a szakrendelő átadására, emelkednek a települési támogatási összegek - Képviselő-testületi összefoglaló

  • img

A március 30-i ülésen megtárgyalt 25 napirendi téma közül kiemelkedő jelentőséggel bír a Szakorvosi Rendelőintézet állami tulajdonba vételével kapcsolatosan kialakított képviselő-testületi állásfoglalás, a Százszorszép Óvoda megszüntetésével kapcsolatos döntések meghozatala, a települési támogatás formáiról, valamint a születési támogatásról szóló önkormányzati rendeletek módosítása, a támogatási összegek jelentős megemelésével.

Alapítói jogkörében eljárva döntött a Képviselő-testület az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok előző évi gazdálkodási tervének végrehajtásáról szóló beszámolók elfogadásáról, illetve meghatározta idei évi üzleti terveiket.


Képviselői napirend előtti hozzászólások:


A napirend előtti hozzászólások sorát Szalai Attila kezdte meg, két témában. Az egyre inkább terjedő falfirkák az ott élők jogos felháborodása mellett nagyon nagy károkat okoznak az ingatlanok tulajdonosainak. A rendőrség az elkövetők egy csoportját már ismeri. Felhívta arra a figyelmet, hogy a fiatalkorúak tetteiért a szülők felelősek, és az általuk okozott károk megtérítése a szülők felelőssége útján is érvényesíthető. Kérte, hogy az érintettek mérlegeljék ezt is. A közbiztonsági helyzet szempontjából is nagyon rossz tendencia, hogy a közvilágítási problémák helyreállítása sok esetben nagyon hosszadalmas, a karbantartási munkálatok végzése sem zökkenőmentes. Reméli, hogy az érintettek mielőbb találnak megoldást e problémák rendezésére, mert tarthatatlan, hogy esetenként egy-egy utca, akár több héten keresztül teljes sötétségben legyen.


Nagy Balázs alpolgármester hozzászólásában a Kodály Zoltán sétányon tapasztalható közlekedési anomáliák rendezése érdekében tett intézkedésekről tájékoztatott. Miután a sétányon autókkal közlekedők kitiltása úgy tűnik, csak fizikai akadályok kihelyezése útján lehetséges, a Műszaki Iroda vezetőjével bejárást tartottak ezek lehetséges helyszíneinek meghatározására. A megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet a félévi költségvetés módosításakor biztosítható; ezt követően őszre kikerülhetnek a fizikai akadályok, addig is a lakosság türelmét, megértését kérik.


Sinka László hozzászólása első részében köszönetét és elismerését fejezte ki a Barátság Kulturális Központ, a Hamvas Béla Városi Könyvtár, valamit a Matrica Múzeum vezetőinek, munkatársainak az elmúlt években – a koronavírus és a háborús helyzet miatti nehéz körülmények között – végzett áldozatos, magas színvonalú munkájukért. Mindhárom intézmény gazdag és minőségi program kínálatot tartalmazó előterjesztést készített az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság ülésére a 2022.évi munkájukról szóló beszámoló, valamint a 2023. évi munkatervük jóváhagyása tárgyában. Hozzászólása további részében a szelektív hulladékszigetek területén a hulladékkihelyezés tarthatatlan állapotára hívta fel a figyelmet. Folyamatában látta a várost épülni, szépülni, rendkívül elszomorítja, hogy felelőtlen személyek a városnak jelentős plusz költséget okozó helyzetet teremtenek. Egy olyan település városképét rontják ezzel, amely a hazai és a nemzetközi Virágos Városok Versenyén az ipari városok közül egyedüliként részesült rangos elismerésben. Köszönetét fejezte ki a Szákom Kft. munkatársainak, akik erejükön felül igyekeznek a hulladékszigetek környékén felhalmozott kommunális hulladékhegyeket eltakarítani.


Mánya Zsolt javasolta, hogy a Kodály Zoltán sétányon, amennyiben az ott parkolásról van szó, várjanak akadályok kihelyezésével a környéken tervezett új parkolók megépítéséig. Tájékoztatta a képviselőtársait arról, hogy a Gesztenyés út 9. számú épület előtti távhővezetékkel kapcsolatosan közérdekű adatokat kért a Szákom Kft. vezetőjétől; kérésére ügyvédi tájékoztatást kapott arra vonatkozóan, hogy erre nem jogosult – ezzel nem ért egyet.


Vezér Mihály polgármester tájékoztatta Mánya Zsolt képviselőt arról, hogy a napirend előtti hozzászólására a hatályos SZMSZ értelmében nincs lehetőség reagálni, vitát indítani. Javasolta, hogy a képviselő próbálja meg az SZMSZ adta kereteken belül, más módon kezdeményezni a téma megtárgyalását.


Kovács Lajos reagálva Mánya Zsolt felvetésére, elmondta, hogy a szakbizottsági ülésen, amelyen a képviselő is jelen volt, részletesen megtárgyalták a Kodály Zoltán sétányon tapasztalható problémákat. Mánya Zsoltnak ott kellett volna felvetni és tisztázni a kérdéseit a témával kapcsolatosan. Hozzászólása második részében köszönetét fejezte ki az ELMŰ munkatársainak, hogy a március 27-i szélvihar okozta áramkimaradás után rövidesen helyreállították a szolgáltatást. Ugyancsak megköszönte a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodája vezetőjének ez ügyben adott korrekt tájékoztatását.


Szabó Zoltán hozzászólásában csatlakozott a Kovács Lajos képviselőtársa által elmondottakhoz. A rendkívüli időjárási körülmények között az ELMŰ munkatársai az ő tapasztalatai alapján is mindent megtettek annak érdekében, hogy mielőbb helyreálljon a szolgáltatás a városban. Ugyanakkor jogos igény az is, hogy a közvilágítási szakaszproblémák megoldása gyorsabban megtörténjen.


Vezér Mihály elmondta, az elhangzott hozzászólások is tükrözik, hogy "a túszul ejtett többség" állapota kezd kialakulni a városban. A hangos kisebbség elnyomja a csendes, rendpárti többséget, melyen változtatni szükséges; nem szabad hagyni, hogy a város iránti szeretetünket megkeserítsék. Az Önkormányzat az egyre szűkülő eszközrendszerével is igyekszik mindent megtenni a deviancia elleni küzdelemben, de tudomásul kell venni, hogy a mozgástere szűk e téren.


Napirendek tárgyalása:


A Képviselő-testület a napirendek tárgyalását egy rendkívül fontos, a lakosság egészét érintő – a járóbeteg szakellátással, a városi szakrendelő további működésével kapcsolatos – téma vitájával kezdte meg.


Vezér Mihály tájékoztatta a Képviselő-testületet arról, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgatója levélben kérte véleményét a szakorvosi rendelőintézet további működtetéséről, esetleges állami átvételéről.


A polgármester válaszában arról tájékoztatta a főigazgatót, hogy a rendelkezésre álló információk birtokában az ellátást továbbra is a jelenlegi szolgáltató, az Önkormányzat által alapított Százhalombattai Egészségügyi Közalapítvány útján tartja célszerűnek biztosítani. Az Önkormányzat minden évben jelentős támogatást nyújtott az alapítvány működéséhez, a minél magasabb színvonalú ellátás biztosítása érdekében. Az állami átvétellel megszűnne az Önkormányzat támogatása, és véleménye szerint kétségessé válhat a szolgáltatás jelenlegi színvonalának megtartása. A Képviselő-testület határozatában megerősítette a polgármesteri válaszban foglaltakat, és kifejezte azon szándékát, hogy a Szakorvosi Rendelőintézet működtetését továbbra is a jelenlegi szolgáltató, az Önkormányzat által alapított közalapítvány útján kívánja biztosítani.


A Képviselő-testület a februári ülésén szándékát fejezte ki a Százszorszép Óvoda megszüntetése és a köznevelési intézményhálózat átszervezése tárgyában, melyet követően megkezdődtek a végleges döntés előkészítése érdekében szükséges intézkedések, lefolytatták a jogszabályban előírt véleményezési eljárást, egyeztetéseket. Mindezek alapján a testület meghozta végleges döntését, mely szerint a Százszorszép Óvoda 2023. augusztus 31. napjával jogutód nélkül megszűnik. A Százszorszép Óvodában nevelt gyermekeket a város óvodáiban helyezik el, az óvodában dolgozó alkalmazottak áthelyezéssel történő továbbfoglalkoztatását szintén a másik négy óvodában biztosítják. A testület továbbá meghatározta a döntés végrehajtásával kapcsolatos feladatokat, a többi között 2023. március 30-tól módosította az óvodai körzethatárokat, a következő nevelési évtől indítható óvodai csoportok számát 26-ban, a csoportokba felvehető gyermekek létszámát pedig 25 főben állapította meg.


Alapítói ülés keretében a testület elfogadta valamennyi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság 2022. évi gazdálkodási tervének végrehajtásáról szóló beszámolóját, majd jóváhagyta a gazdasági társaságok idei gazdálkodási tervét is. A SZÁKOM Nonprofit Kft., a Sporthalom Nonprofit Kft., valamint a Korshak Kft. alapító okiratának módosításáról is döntöttek a képviselők, továbbá döntés született az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezetőinek díjazásáról is.


Az ülésen sor került három önkormányzati rendelet módosítására is. Módosította a Képviselő-testület az Önkormányzat által fenntartott intézmények keretében történő, személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatásokról szóló rendeletét oly módon, hogy az eddigi intézményi térítési díjak összege nem változott.


Módosult továbbá a települési támogatási formákról, valamint a születési támogatásról szóló önkormányzati rendelet is. Módosította a testület a települési támogatások tekintetében a jogosultsági jövedelemhatárokat, illetve döntött a támogatási összegek megemeléséről is, így a többi között például a krízis segély összege 114.000Ft-ról, 171.000Ft-ra emelkedik, a temetési segély a jövedelmi viszonyok függvényében az eddigi maximális 85.000Ft-ról, 150.000Ft-ra emelkedik, ugyancsak jelentősen emelkedik a születési támogatás összege is, az eddigi 30.000Ft-ról, 100.000Ft-ra.


A fenti rendelet le is tölthető az önkormányzat honlapjáról; https://battanet.hu/tajekoztato-a-szocialis-tamogatasi-rendszer-modositasarol/


A Képviselő-testület a 2022. évi költségvetése meghatározásakor 3 millió forint célhoz kötött, vissza nem térítendő támogatásban részesítette a Százhalombattai Római Katolikus Plébániát. A plébánia a támogatási szerződésben meghatározott céltól eltérően, a támogatási összeg egy részét a tavaszi és nyári viharkárok okozta vis-major helyzetből adódó felújítási munkákra fordította. A testület mindezt mérlegelve úgy döntött, hogy méltányosságból eltekint a nem célnak megfelelően felhasznált támogatási összeg visszafizetésétől.


Döntés született az ülésen az Intézményi Energiaracionalizálási Beruházási Projekt elindításáról is, a témában meghozott határozatban rögzített beruházási feladatok tekintetében.


Elfogadta a Képviselő-testület az Önkormányzat 2023. évi közbeszerzési tervét, és döntött arról is, hogy a közbeszerzési tervben szereplő közbeszerzések eredményes lefolytatása érdekében külső lebonyolítót vesz igénybe. A napirendek tárgyalását a Képviselő-testület a korábban hozott határozatai végrehajtásáról szóló tájékoztató tudomásul vételével zárta le.(Forrás:battanet.hu)



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák