Képviselő-testületi összefoglaló
Zsírszegény tejet és gyümölcsöt kapnak a gyerekek

Kinevezik Barborikné Siska Andreát, a százhalombattai rendőrőrs eddigi megbízott vezetőjét. Május végéig Mazumel Ferencet bízták meg a városi televízió vezetésével, decemberben térnek vissza az uszoda-felújítás, illetve építés kérdésére, és jövő tavasztól zsírszegény tejjel, valamint gyümölccsel egészítik ki a gyerekek étrendjét az intézményekben. Ezek voltak a november 16-i képviselő-testületi ülés legfontosabb döntései.

Napirend előtt

Minden képviselő időben leadta a vagyonnyilatkozatát amelyeket az eddigi rendnek megfelelően, havonta egy alkalommal, előzetes időpont-egyeztetés után lehet megtekinteni a Polgármesteri Hivatalban.
Dr. Götzinger István a termálkút-fúrás fontosságára igyekezett felhívni a figyelmet, s kérte, mielőbb tűzzék ismét napirendre a témát, hiszen a gyorsaság alapfeltétele a későbbi uniós támogatások elnyerésének. Javasolta továbbá, hogy a képviselő-testület mielőbb állítsa össze azt a közös programot, amivel kapcsolódni tud a várhatóan januárban meginduló uniós pályázatokhoz. Vezér Mihály polgármester a termálfúrásról elmondta, hogy már tárgyalt azzal a céggel, amely a fúrást végezte volna, s türelmüket kérte a későbbi döntésig. A vállalkozó egyébként hajlandó várni tavaszig, s nem nyújt be igényt kártérítésre az elmaradt munka miatt.
Dr. Tüske László arról tájékoztatta a testületet, hogy az előző ciklusban egy bioüzemanyag-gyártó cég kereste meg az önkormányzatot. A tárgyalások megkezdődtek a vállalkozás képviselőivel, de tekintettel a választásokra az akkori önkormányzat nem kötelezte el magát. A volt alpolgármester azt kérte, hogy ismerkedjen meg a lehetőséggel az új testület is, s az információk birtokában alakítsa ki álláspontját egy biogázüzem esetleges létesítéséről. Vezér Mihály elmondta, hogy már jelentkezett a cég, s egyúttal felkérte a hivatalt, hogy készítsen tájékoztatót a testület részére.

Új vezető a GEI-ben

Szeder Istvánné a gazdasági Ellátó Intézmény új vezetője, miután az ő pályázatát ítélte a legjobbnak a képviselő-testület. A GEI új igazgatója 1995 óta dolgozik a város különböző intézményeinél gazdasági szakemberként, s 2004-ben történt megalakítása óta a GEI munkatársa. Megbízatása 2006. november 17-től határozatlan időre szól.
Zárt ajtók mögött tárgyalták azt a javaslatot, amely a 2005. július 11-i rendkívüli esőzések két károsultjának peren kívüli megegyezéséről szólt. Az ügyben nem született végleges döntés, a téma januárban ismét napirendre kerül.

Október 23-ra jelent meg Szaniszló József „Népfelkelés-forradalom-megtorlás” című könyve, amihez a szerző az önkormányzat anyagi támogatását kérte. A város utólag 191 ezer forinttal járul hozzá a kötet költségeihez, így a korábban biztosított támogatással együtt annak teljes költségét az önkormányzat állja. A támogatásért cserébe a kötetből 25 példányt kapnak a város intézményei.
Módosították a Pitypangos Óvoda Alapító Okiratát. Erre azért volt szükség, mert az óvárosban ősztől új, 25 férőhelyes csoportot indítottak, s így az engedélyezett férőhelyek száma 150-ről 175-re nőtt.

Elfogadták azt a megállapodást, amely a Dél-Budai Regionális Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Program előkészítéséhez szükséges pénzösszegek átadásáról szól. A programhoz 2002-ben csatlakozott Százhalombatta, s egyben vállalta a rá eső költségek biztosítását. A projekt gesztora a Fővárosi Önkormányzat, amely szükség szerint megelőlegezi a konzorcium résztvevőinek az előkészítéssel kapcsolatos költségeket. A mostani ülésen a szükséges fedezet biztosításáról hoztak döntést.

Betegszállítás

December végén lejár az a szerződés, amit három évre kötött az önkormányzat a Szamaritánus Mentőszolgálattal. A város lakossága és a háziorvosok vehetik igénybe a szolgáltatást, amely munkanapokon készenléti szolgálatban működik reggel 7 és este 7 óra között. A kimutatások szerint a mentőszolgálat havonta 2500-3000 kilométer megtételével, 60-80 alkalommal szállítja a betegeket különböző kezelésekre. Mivel a lehetőséget kevéssé ismerik a városlakók, a testület felkérte a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottságot a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatására. A Szamaritánus Mentőszolgálattal további egy évre meghosszabbítják a szerződést, és legkésőbb jövő szeptemberben pályázatot írnak ki a szolgálat további működtetésére.
Módosították a képviselő-testület SZMSZ-ét, egyebek mellett Bakos Ernő személyében új külső taggal bővült a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság.

Egészséges pótreggeli

Az önkormányzat 2004-2005-ös tanévtől vesz részt az Iskolatej Programban, amely a jövőben kiegészül a polgármester által javasolt pótreggelivel, így bővebb ellátást kapnak a gyerekek a városi intézményekben. Az egészséges táplálkozást szem előtt tartva arról is döntöttek, hogy a gyerekek zsírszegény tejet és gyümölcsöt kapnak jövő tavasztól. Az iskolatej beszerzése 2006-ban 13,265 millió forintba került az önkormányzatnak, aminek 2007-es költsége várhatóan 16 millió forintra emelkedik.
Alapítói Ülés keretében tárgyaltak az önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő cégekkel kapcsolatos témákról. Törzstőke emelés miatt került sor a SZÁKOM Kft. Alapító Okiratának módosítására. December 31-én lejár a SZÁKOM Kft. ügyvezetőjének ötéves megbízatása, ezért pályázatot írnak ki a feladatra. Annak lezárulásáig Buzay József ügyvezető igazgatót bízták meg a cég irányításával.

A Batta-Invest Kft. tájékoztatót nyújtott be a Batta-Intech Vállalkozói és Szolgáltató Központról, amely a cég saját beruházásban valósul meg.
A fémszerkezetek gyártásával foglalkozó százhalombattai Alukol Kft két telket, összesen közel 14 000 négyzetméternyi területet vásárolna a Batta Ipari Parkban mintegy 100 millió forintért. A testület módosította a vevőjelölt és a Batta-Invest Kft közötti előzetes megállapodást. Előbbre hozták a fizetési határidőt, és nem járultak hozzá, hogy egy esetleges bankhitel felvételekor a bank bejegyzése megelőzze az önkormányzatét az ingatlanok tulajdoni lapján.

A felkért szakértő véleménye alapján érvénytelennek nyilvánították az új uszoda építésére kiírt közbeszerzési eljárást, mivel annak meghirdetésekor nem állt rendelkezésre érvényes építési engedély. Az eredeti tervek szerint még az idén elindult volna a beruházás, mostanra azonban ez már nem látszik reálisnak. A bonyolítással megbízott Batta-Invest Kft. decemberre készít beszámolót a képviselő-testületnek, amely alapján várhatóan végleges döntés születik az elöregedett tanuszoda felújításáról, illetve új létesítménnyel történő kiváltásáról.
(A Városi Televízió Kht-ben történt változásokról külön írásunkban számolunk be.)

Egyhangúlag támogatták a képviselők Barborikné Siska Andrea, a százhalombattai rendőrőrs megbízott vezetőjének 2006. december 13-tól történő kinevezését. Az alezredes tavaly december óta látja el a parancsnoki feladatokat, jó kapcsolatot alakított ki az önkormányzattal és a Polgármesteri Hivatal szakirodáival, több alkalommal (madárinfluenza, árvíz, lomtalanítás) eredményesen fogta össze a rendőrök, közterület-felügyelők és polgárőrök tevékenységét. Több képviselő elmondta, hogy tapasztalata szerint sokkal érzékelhetőbbé vált a rendőri jelenlét a városban, amióta Barborikné irányította az őrs munkáját.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák