A százhalombattai Sérültekért Alapítvány volt a házigazdája a budaörsi kistérségi társulás szociális munkacsoportja ülésének november 16-án. Számos környező településről érkeztek résztvevők polgármesteri hivataloktól, civil szervezetektől és intézményektől a dunafüredi Gátőrházba. A tanácskozás egyik fő témája a vendéglátó szervezet bemutatkozása volt. A Sérültekért Alapítványt az teszi különlegessé, hogy a nappali ellátástól, a képzésen keresztül a foglalkoztatási kísérletig nagyon sokféle tevékenységet lát el, sőt intézményt is működtet a sérült emberek számára. Hasonlóan komplex civil szervezet nem működik a környéken.
A résztvevők megbeszélték a szociális szférát érintő törvényi, rendeleti változásokat is, és gondjaikat, felvetéseiket megosztották Keller László országgyűlési képviselővel, Törökbálint polgármesterével, aki ígéretet tett rá, hogy azokat képviselni fogja a parlamentben. Egyebek között azt sérelmezik a civil szervezetek, hogy januártól csak külön minisztériumi engedéllyel alapíthatnak intézményt, ez a feltétele annak, hogy állami normatívát is igénybe vehessenek az ellátáshoz. Az új intézkedés jelentősen megnöveli az intézményalapítással kapcsolatos adminisztratív feladataikat, egyebek mellett önkormányzati jóváhagyást is előír, és – ami a civilek számára a legsérelmesebb – diszkriminatív, hiszen az önkormányzati és egyházi intézményalapítást nem érinti. Érthetetlen ez a megkülönböztetés – mondta Cseh Kornélné, a Sérültekért Alapítvány titkára -, annál is inkább, mert a civil szervezeteknek mindössze 7%-a tart fenn intézményt, ezek viszont többnyire példaértékűen működnek és fejlődnek.

