A pedagógusok formálják a jövő nemzedékét

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A hagyományokhoz híven díjátadóval és műsorral egybekötött pedagógusnapi ünnepségen köszöntötték a város oktatási-nevelési intézményeinek munkatársait a Barátság Kulturális Központban, június 11-én. Átadták a Pedagógiai Díjat, a Pedagógiai Elismerő Okleveleket, az Arany, Vas és Rubint Diplomákat, illetve köszöntötték a nyugdíjba vonulókat.

Török Sándor alpolgármester beszédében felidézte, hogy mindenki életében lehetnek olyan meghatározó pedagógusok, akik nem csak ismeretet adtak át, hanem személyiség és gondolkodás formáló erővel is bírtak. Számára – bár műszaki beállítottságú – ilyen volt egyik történelem tanára, aki mély felismerésekre, összefüggésekre világított rá. Rendkívül fontos az oktatás minősége, de ugyanígy kiemelt szerepe van a nevelésnek is abban, hogy milyen emberré válik egy gyermek, aki, ha szeretet kap, azt is adja tovább.

Fontos, továbbá, hogy olyan körülmények között dolgozhassanak a pedagógusok, amiben jól érzik magukat, mert ez a záloga az eredményes munkának; ehhez a megfelelő erkölcsi és anyagi megbecsülés is szükséges. Ezt segítheti, és komoly előrelépés, hogy 16 év után ismét külön minisztériuma van a területnek.

Tovább szélesíti az oktatók, nevelők felelősségvállalását, hogy a mai rohanó világban csökken a szülői jelenlét, ezért részben a pedagógusokra hárul a gyermekek lelkivilágának ápolása is. Rendkívüli lelkierőt kíván ezen összetett hivatás, amely a színészek szerepléséhez hasonlítható, hiszen akár mosolyogva félre kell tenni minden saját gondot, amikor felgördül a függöny. Ugyanígy, sokszor magukat háttérbe szorítva kell helytállniuk a pedagógusoknak, akiket köszönet és hála illet – fogalmazott Török Sándor.


Hollósi Géza tankerületi igazgató örömét fejezte ki, hogy részt vehet az ünnepségen, egyúttal rendkívül tiszteletre méltónak nevezte, ahogyan Százhalombatta viszonyul a pedagógusokhoz és a szférában dolgozókhoz, hiszen a munkatársak együtt tesznek meg mindent a város és az ország gyarapodásáért. Batta példaértékű abban is, hogy befogadó szemlélettel igyekszik támogatni az intézményeket, méltó körülményeket biztosítva a magas szintű nevelő-oktató munkához, ami egyúttal megtartó erőt is jelent a pedagógusok számára.

Az igazgató szólt arról is, hogy az új oktatási tárca megalakulásával várhatóan rugalmasabb keretek között működhetnek majd az intézmények, ami nagyobb lehetőséget és szabadságot biztosít a kreatív, hatékony módszerek alkalmazásának.

Holló Géza a sajtónak elmondta azt is, hogy az erkölcsi megbecsülés mellett ismét szükséges volna a jutalom formájában megjelenő anyagi elismerésre is, így is segítve a munkatársak nyári feltöltődését.


Jelencsik József országgyűlési képviselő a többi között arról beszélt, hogy a pedagógusok a tananyag átadása mellett értékeket és példát adnak a következő generációknak. Türelmet, figyelmet és emberséget közvetítenek, miközben gyakran maguk is kihívásokkal küzdenek. "A gyermekek jövője nagyrészt az ő kezükben formálódik, ezért különösen fontos, hogy munkájuk megbecsülést, szakmai támogatást és bizalmat kapjon". A képviselő kiemelte, ebben döntő lehetőség, hogy ismét önálló oktatási minisztérium állhatott fel.

Köszönetét fejezte ki a pedagógusoknak, hogy "a mindennapok kihívásai közepette is képesek felkelteni a kíváncsiságot, kibontakoztatni a tehetséget és tartást adni a felnövekvő nemzedéknek. A nemzet felemelkedése közös felelősség, és ennek egyik legfőbb pillére az oktatás."

A képviselő a sajtónak elmondta, hogy igyekszik minél jobban megismerni a százhalombattai oktatás-nevelés helyzetét, és minden szakmai segítséget megadni, ahogy erre már volt példa egy pályázat kapcsán.


Sinka László alpolgármester az ünnepség utáni állófogadáson hangsúlyozta, hogy megkülönböztetett tisztelet, szeretet és hála illeti a pedagógusokat, akik folyamatosan a gyermekekért dolgoznak. Felidézte, hogy rá is nagy hatást gyakoroltak tanárai, különösen egykori elsős osztályfőnöke, Tauber Mária, aki bizony a szívét is megdobogtatta.

Köszönetet mondott az intézmények más területen dolgozó munkatársainak is, akik szintén sokat tesznek a színvonalas működésért.

"Büszkeség Százhalombattán lenni, büszkeség százhalombattainak lenni... Isten éltesse a pedagógusokat" – zárta beszédét Sinka László.


Az ünnepség díjátadással és a nyugdíjba vonuló pedagógusok, munkatársak köszöntésével folytatódott.


A Pedagógiai Díjat Kiss Ferenc, a Százhalombattai 1. Számú iskola pedagógusa vehette át, aki az 1987-88-as tanévtől dolgozik fizika-technika szakos tanárként az iskolában. Nevelő-oktató munkáját mindvégig kimagasló és szigorú következetességgel, magas színvonalon végezte. Szakmai tevékenységében mindig a nevelésre helyezte hangsúlyt, lelkiismeretesség, tudatosság jellemezte. Személyiségéből fakadóan egyedi hangulatú, sajátos óravezetési stílusa évtizedeken át egyet jelentett az iskola fizika és technika tantárgy oktatásával. A diákok körében nagy népszerűségnek örvend, tanítványai biztonsággal állhatják meg a helyüket a középiskolában és azon túl is. Mindig nagy hangsúlyt fektetett az országos versenyekre és a felvételikre való felkészítésére. Az iskola rendezvényeinek aktív közreműködője. Munkája elismeréseként többször díjazták korábban.


Pedagógiai Elismerő Oklevélben részesült Márkus László Richárd, Völgyi Róbert és Éberl Klára.

Márkus László Richárd a Kőrösi iskola történelem, angol nyelvű szakos tanára, aki 6 éve dolgozik az intézményben. Történelemből és angol nyelv tantárgyakból szakmai felkészültsége kiváló. Egyetemes tudása, közvetlen emberségessége és munkamorálja példaértékű a közösség számára. Széleskörű feladatait lelkiismeretesen és vezetői kompetenciákkal végzi.


Völgyi Róbert az Eötvös iskola angol nyelv és irodalom, valamint történelem szakos tanára. Az intézményben meghatározó szerepe van immár 23 éve, elsősorban a felső tagozatos tanulók nevelésében és oktatásában vállal kiemelkedő tevékenységet. Digitális tantárgyat is oktat angol nyelven, valamint mentorként is segíti a pályakezdő pedagógusok munkáját. Diákjai és a munkatársai körében népszerű, tudása, személyisége példaértékű. Segíti az angol, történelem tantervek kidolgozását. Számos elismerésben részesült, aktívan, széleskörűen vesz részt az iskola közösségi életének megvalósításában is. (A díjazott nem tudott megjelenni, helyette dr. Brauswetterné Papp Éva főigazgató vette át az oklevelet.)


Éberl Klára az Arany iskola történelmet, illetve etika és önismeretet oktató tanára, aki 2013 óta dolgozik az intézményben. Kitartó, lelkiismeretes, segítőkész, példaértékű kapcsolatot tart a munkatársaival, a szülőkkel és a gyermekekkel egyaránt. Az SNI tagozat érzékenyítő programjához is kapcsolódott, segítve ezzel a pozitív változásokat. Közösségépítő tevékenysége kimagasló, kiemelt érzékenységgel kezeli az integráltan nevelhető tanulókat. Kollégái számára is példaértékű személyisége és munkássága. (Az oklevelet dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó főigazgató vette át.)


Aranydiplomás Emléklap díjazásban részesült Kovács Lajosné, a Szivárvány Óvoda nyugalmazott intézményvezetője, óvodapedagógusa. Diplomáját 1976-ban szerezte a Soproni Óvónőképző Intézetben. Több évtizedes, kimagasló szakmai munkája és vezetői tevékenysége meghatározó volt az intézmény és a város életében, pályája során számos elismerésben részesült. Vezetése alatt az óvoda nagy hangsúlyt fektetett a differenciált fejlesztésre, a tehetséggondozásra és az egyéni nevelési koncepciók megvalósítására. Több mint 4 évtizednyi eredményes munka után vonult nyugdíjba, amelyből 25 évet töltött a Szivárvány Óvoda élén.


Vasdiplomás Emléklapot vehetett át dr. Demeterné Sajtos Mária, a Kőrösi iskola nyugalmazott pedagógusa, aki a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán végzett 1961-ben. Évtizedeken át példamutató pedagógusi munkát végzett, amellyel hozzájárult a pedagógus hivatás méltó elismeréséhez. Számára átadták az Egyetemi Díszoklevelet is.

Vasdiplomás Emléklap díjazásban részesült továbbá Leiner Sándorné, a Kőrösi iskola egykori tanítója, aki 1961-ben a Szombathelyi Állami Tanítóképzőben szerzett végzettséget.


Rubin Diplomás Emléklap díjazásban részesült dr. Tüske László, a Kőrösi iskola nyugalmazott pedagógusa, egykori igazgatója, aki 1956-ban a Teleki Blanka Tanítóképző elvégzését követően kezdte pályáját. Tanulmányait a Pécsi Tanárképző Főiskolán folytatta, majd az ELTE pedagógia-közoktatási irányítási szakát végezte el, majd 1981-ben, ezt követően pedig 1987-ben bölcsészettudományokból doktorált. Százhalombattára 1972-ben került, és a Városi Tanács Művelődési Osztályának lett a vezetője. A Kőrösi alapítását ő készítette elő, majd innentől kezdve 1998-ig vezette az intézményt. 1994-től 2010-ig négy képviselői cikluson keresztül volt tagja a Képviselő-testületnek, 8 éven át alpolgármesterként dolgozott, és jelenleg is közoktatási tanácsnokként segíti az Önkormányzat munkáját. Dr. Tüske László több mint fél évszázada magas színvonalon szolgálja a várost.


Köszöntötték a nyugállományba vonuló pedagógusokat, és a más területen dolgozó munkatársakat.


Horváth Henrietta – Szivárvány Óvoda / Szolgálati Emlékérem elismerésben részesül idén, a díj később érkezik.

Száfián Lászlóné – Napsugár Óvoda

Angáné Német Katalin – MOL SZISZKI

Majer Istvánné – Eötvös iskola

Szabó Zoltán – Eötvös iskola

Tóth Sándor – Kőrösi iskola


Az ünnepségen elsőként a Szivárvány Óvoda zenés-táncos kedves műsorát láthatta a közönség; felkészítő pedagógusok Károlyiné Szigeti Zita és Bagó-Turjanica Tímea. Az Ifjú Forrás tagjai, Józsa Gréta és Girán Benjamin mezőföldi táncokat adtak elő, Bede Viktória az 1-es és Csíkos Krisztián az Arany iskola tanulója verset szavalt. Veréb Tamás színész, énekes, dalszerző fergeteges hangulatú slágerelőadásával zárult a rendezvény. (Fotó: Tóth Erzsébet)




Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák