Köszönet az köztisztviselőknek és az egészségügyi dolgozóknak

  • img

A két ágazatban tevékenykedő munkatársakat köszöntötték július 1-je, a Köztisztviselők Napja és Semmelweis-nap alkalmából. Átadták az Egészségünkért Elismerő Oklevelet, amelyet idén Viczainé Berkei Katalin, a SZEK fizikoterápiás szakasszisztense vehetett át.

 Az Önkormányzat nevében Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester fejezte ki köszönetét a naponta végzett kitartó, elhivatott, áldozatos munkáért, ami révén zavartalanul működhet közszolgálat és az egészségügy.


A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény 1992-ben ezen a napon lépett hatályba, és 1996-ban a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete kezdeményezte az ünnepnap megtartását.

A dátum egyben az egészségügyi dolgozók napja is, Semmelweis-nap, amely Semmelweis Ignác születésnapja. A magyar orvoslás kiemelkedő alakjának köszönhetően jelentősen csökkent a szüléseknél fellépő gyermekágyi láz, miután bevezette a kézfertőtlenítést. (Fotó: Facebook – Vezér Mihály)




Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák