Könyvek, mesék és időutazás - Sikerrel zárult a XI. Battai Könyvünnep

  • img
  • img
  • img

A könyvek és az olvasás álltak a középpontban szeptember 18-án, amikor a Hamvas Béla Városi Könyvtár idén immár 11. alkalommal rendezte meg a Battai Könyvünnepet. A rendezvénysorozat egész nap változatos programokkal várta a gyermekeket, diákokat és a felnőtt érdeklődőket. A nap folyamán volt közös olvasás, mesejóga, vidám író-olvasó találkozó, történelmi előadás és izgalmas közönségtalálkozó is – minden korosztály találhatott magának érdekes programot.

A könyvünnep reggele egy különleges közös olvasással kezdődött. A "Dobj el mindent és olvass!" megmozdulás keretében diákok, pedagógusok, városlakók és a kulturális intézmények munkatársai egyszerre tették félre néhány percre mindennapi teendőiket, hogy átadják magukat az olvasás örömének.


A Szent István téren összegyűlt résztvevőket Török Sándor alpolgármester is köszöntötte. A közös olvasás üzenete egyszerű, mégis fontos: legyen minden nap legalább néhány percünk arra, hogy egy könyvet vegyünk a kezünkbe. Hiszen az olvasás nemcsak kikapcsolódás, hanem élmény, tudás, képzelet és közös kulturális érték is. A könyvünnep résztvevői ezen a délelőttön együtt mutatták meg, hogy olvasni jó – és hogy az olvasás közösséget is teremt. Köszönet mindenkinek, aki ott volt!


A legkisebbeket Schantl Judit (Szensi) várta mesejógával. Az óvodások játékos formában kapcsolhatták össze a mesék varázslatos világát a mozgással. A mesejógában a történet szereplői és eseményei elevenednek meg mozdulatokban, így a gyerekek játék közben mozognak, figyelnek és közösen élik át a mesét. A foglalkozás vidám, felszabadult hangulatban telt, és ismét bebizonyította, hogy a mese nemcsak hallgatni, hanem átélni és eljátszani is nagyszerű.


Az alsó tagozatos diákokra egy igazán vidám és interaktív találkozás várt Mogyorosi Márk íróval, aki Soma és Döme Rejtelmes Utazásai című könyvének világába kalauzolta el a gyerekeket. A találkozó során a könyv szereplői és kalandjai elevenedtek meg, a gyerekek pedig nem csupán hallgatói, hanem aktív résztvevői is lehettek a programnak. A sok nevetéssel, játékkal és közös gondolkodással teli találkozó remek alkalmat teremtett arra, hogy a diákok közelebb kerüljenek a könyvekhez és ahhoz az alkotói világhoz, amely egy-egy történet mögött áll. A jó hangulatú program után bizonyára sok kis olvasó kedvet kapott ahhoz, hogy maga is tovább kalandozzon Soma és Döme történeteiben.


A középiskolásokat Baltavári Tamás előadása várta "A mohácsi csata" címmel, amely a Mohács 500 emlékév alkalmából kapcsolódott a könyvünnep programjához. Az előadás középpontjában maga a mohácsi csata állt, Tamás azonban nem csupán az ütközet eseményeit mutatta be. Szó esett a csata előzményeiről, az azt körülvevő történelmi és politikai helyzetről, valamint későbbi hatásairól is. Az előadás során a résztvevők megismerhették az újabb kutatási eredményeket és megközelítéseket, amelyek árnyalják a Mohácsról kialakult hagyományos képet. A magyarországi viszonyok bemutatása mellett fontos szerepet kapott a korabeli Európa politikai helyzete is. Az előadás rávilágított arra, hogy a Magyar Királyság helyzete nem önmagában értelmezhető: az európai hatalmi viszonyok, az egyes országok érdekei és a korszak politikai eseményei mind hatással voltak arra, hogy milyen körülmények között került sor a mohácsi ütközetre, és hogyan alakult az ország sorsa azt követően. A program így nemcsak egy történelmi csata részletesebb megismerésére adott lehetőséget, hanem arra is, hogy a diákok összefüggéseiben, a korabeli Magyarország és Európa kapcsolatát is figyelembe véve tekintsenek történelmünk egyik meghatározó eseményére.


A XI. Battai Könyvünnep napját Bíró Szabolcs történelmi regényíró közönségtalálkozója zárta. Az "Időutazás a 14. században" című program során a résztvevők egy különleges történelmi utazáson vehettek részt, amelyben az író történetein és éppen most megjelent legújabb regényén keresztül elevenedett meg a középkor világa. Bíró Szabolcs találkozója méltó lezárása volt a könyvünnepnek, amelynek valamennyi programjában közös volt a történetek, a könyvek és az olvasás szeretete.


A XI. Battai Könyvünnep ismét megmutatta, hogy a könyvtár nem csupán a könyvek őrzésének helye, hanem olyan közösségi tér, ahol a mesék életre kelnek, az olvasás közös élménnyé válik, a történelem megelevenedik, az írók pedig személyesen találkozhatnak olvasóikkal. Kicsik és nagyok, óvodások, iskolások és felnőttek együtt ünnepelték ezen a napon a könyveket és az olvasást. Mert ahogy a nap üzenete is szólt: naponta akár csak tíz perc olvasás is egy új világ kapuja lehet. A Hamvas Béla Városi Könyvtár ezúton is köszöni valamennyi résztvevőnek, közreműködőnek, pedagógusnak és partnernek, hogy együtt tették emlékezetessé a XI. Battai Könyvünnepet.

HBVK csapata


Török Sándor a Halom TV-nek úgy fogalmazott, a mai világban is nagyon fontos a könyv és az olvasás szeretete, hiszen a mostani generáció már elsősorban a személytelenebb digitális térben szerzi meg ismereteit. Az emberiség fejlődésében meghatározó szerepe volt az írásbeliségnek, a kommunikációnak és a nyomtatott formában történő információátadásnak; ezek napjainkban is igazi értéket képviselnek – tette hozzá az alpolgármester.

"Nagy örömmel vettem részt a "Dobj el mindent és olvass" közös programon, ahol köszöntöttem a megjelenteket, és megnyitottam a XI. Battai Könyvünnepet. Természetesen én is vittem magammal könyvet, nagy élményt jelentett a közös olvasás, még akkor is, ha csak 10 percig tartott. Jó volt átélni a közös élményt, olvassunk minél többet, erősítve az olvasás fontosságát és az irodalom szeretetét!" – írta közösségi oldalán Török Sándor.





                                                                                                                                                                

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák