Az eredeti tervek szerint december végére kellett volna elkészülnie az Idősek Gondozóháza új épületszárnyának, de a tervmódosítás a határidőben is csúszást okozott. Az épület kívülről már kész, most a belső munkák folynak: dolgoznak a fűtésszerelők, a burkolók, a villanyszerelők, a festők. Ha ebben a tempóban folytatják, hamarosan az átadásra is sor kerülhet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy már be is lehet költözni az épületbe.
- Az átadás után meg kell szerezni a használatbavételi engedélyt – mondja Horváth Judit intézményvezető -, utána pedig a működési engedélyt. Ez szerencsés esetben is több hónapot vesz igénybe.
- A decemberi képviselő-testületi ülésen döntés született a létszámbővítésről. Hány fővel nő a személyzet?
- Tizenhat új dolgozó kezdheti meg a munkát április elsejétől. Nem arról van szó, hogy az új épület működtetéséhez ennyi emberre van szükség, hanem most pótlódik az évek óta fennálló létszámhiány.
- Hányan szerepelnek jelenleg a várólistán?
- Körülbelül harmincan, de ez a szám állandóan változik. A bekerülés feltételei nem változnak, elsőbbséget élvez, aki idős, egyedül él és ellátatlan. Utána azok következnek, akik szintén idősek és ellátatlanok, vannak családtagjaik a városban, de külön élnek tőlük, a harmadik helyre pedig azok kerülnek, akiket a családnak sikerült valamilyen intézményben elhelyezni, mert az ő problémájuk megoldása nem annyira sürgős.
- Lesznek-e újabb betegszobák az új épületben?
- Nem lesznek, ugyanis ez egy szociális intézmény, ahová szociális vagy egészségügyi állapotuk okán kerülhetnek be az idősek. Aki bent él és súlyosan megbetegszik, természetesen továbbra is maradhat, de a betegszobában. A meglévő betegszobák elegendőek e feladat ellátásához.
- Ha megtörténik az átadás, be is kell rendezni a szobákat. Erre felkészültek?
- Minden szükséges bútort megrendeltünk, és amint kezdődhet a berendezés, már szállítják is.
- Hogyan viselték a bentlakók az építkezés-okozta kellemetlenségeket?
- Meglepően jól, szinte egyáltalán nem panaszkodtak emiatt. Voltak más jellegű problémáik, például kezdetben meg voltak győződve arról, hogy semmi sem marad az udvarból, de most már ők is látják, hogy lesz elegendő hely, továbbra is lesz lehetőségük arra, hogy a szabadban tartózkodjanak.
- Számításai szerint mikor költözhetnek be az első lakók az új épületbe?
- Bízom benne, hogy nem kell túlságosan sokat várnunk az engedélyekre, és áprilisban megkezdődhet a beköltözés. .





