A százhalombattai reorganizáció egyik fontos lépése volt az oktatási és közművelődési intézmények gazdálkodásának átszervezése. 2004. januárjától három intézmény látta el a többiek gazdasági feladatait, október elsejével pedig megalakult a GEI, a Gazdasági Ellátó Intézmény.
- Négy hónap telt el a megalakulás óta. Hol tart jelenleg a GEI?
- Nehézséget okoz, hogy a megalakulásunk nem esett egybe a gazdasági év kezdetével, így a működésünk próbája a 2005-ös év lesz. Nemcsak mi vizsgázunk, hanem az új, feladatfinanszírozási rendszer is, hiszen ezt is most alkalmazzuk először teljes évre vonatkozólag.
- Ez az úgynevezett „monori rendszer”. Ön milyennek tartja?
- Azt tapasztaltam, hogy nagyon hasznos költségvetés-megalapozó program, amely az egyenlő elbánás elvén működik. Be kell vinni a meghatározó adatokat, így pl.: a gyermekek, a pedagógusok és a technikai dolgozók létszámát, az épületek nagyságát, az energiafelhasználási mutatókat, és ezek alapján kiszámítja a program a költségvetés tervezett főösszegét. Tény, hogy ez a rendszer szigorúbb, ugyanakkor átláthatóbb és kezelhetőbb, mint a korábbi gyakorlat.
- Eleinte idegenkedtek a gazdasági összevonástól az intézményvezetők. Mostanra megbarátkoztak vele?
- Jónak tartom a GEI személyi állományát, igyekszünk gyorsan, pontosan, hatékonyan dolgozni. Ezt, remélem, az intézményvezetők is látják. A GEI nem ellenőrző, hanem gazdasági ellátó intézmény, nem akadályozza, hanem segíti az intézmények működését. A szakmai vezető nem lehet egyben gazdasági szakember is, ezért tanácsot kér, mi pedig segítünk abban, hogy minden a törvényeknek megfelelően történjen.
- Milyen hasznot hoz a városnak a Gazdasági Ellátó Intézmény?
- Hosszú távon jelentős megtakarítást jelent, hiszen korábban a tizenegy önálló gazdálkodású intézmény mindegyikében több dolgozó is foglalkozott a gazdasági ügyekkel. Mi ezt csak tizenegy fővel látjuk el. Emellett az is haszon, hogy több tekintetben egységes az intézmények gazdálkodása, igyekszünk leegyszerűsíteni a folyamatokat – példa erre, hogy a tárgyieszköz-nyilvántartást is számítógépre vittük. Az adatbázis kialakítása sok időt vett igénybe, de a későbbiekben könnyebb lesz kezelni. Azt hiszem, bebizonyosodik majd, hogy a centralizáció takarékosabb működést tesz lehetővé, ezért a GEI működtetése hosszú távon is kifizetődő lesz.



