Tapasztalatexport Kiskőrösre

Vendégek érkeztek március elsején Kiskőrösről a százhalombattai városházára. A Lasztovicza László alpolgármester által vezetett, szakbizottsági tagokból álló delegáció azzal a céllal kereste meg a battai önkormányzatot, hogy személyesen győződjenek meg az itteni egészségügyi átalakítás eredményeiről.

Az előző önkormányzati ciklus egyik legnagyobb sikere az egészségügyi szakellátás kiszervezése volt. Százhalombatta az elsők között tért át a vállalkozói alapon történő működtetésre azzal a céllal, hogy hosszú távon – az ellátás színvonalának megtartása, sőt, lehetőség szerinti emelése mellett - jelentős költséget takarítson meg az önkormányzat.
- Kiskőrös a méreteit tekintve hasonlatos Százhalombattához – mondta Lasztovicza László. – Tizenöt ezres kisváros, azzal a különbséggel, hogy mi kistérségi központ vagyunk, és ez mintegy ötvenezer ember ellátását jelenti. Azért jöttünk tapasztalatszerzésre, mert a mi önkormányzatunk is megszorító intézkedésekre kényszerül, és az egészségügy vállalkozói alapon történő működtetése jelentős megtakarítást ígér.

- Ugyanolyan formában kívánják megvalósítani a változtatást, mint Százhalombattán?
- Részben igen. Mi is egy egészségügyi konzorciummal szeretnénk megállapodni. Megbízható, tapasztalt partner, kitűnő kórházakat működtet, ugyanakkor a helyi sajátosságainknak megfelelően mi nemcsak egy rendelőintézetben gondolkodunk, hiszen a rendelések egy részét alkalmanként ki kell vinnünk a körzetünkhöz tartozó településekre.
Török Sándor, a százhalombattai önkormányzat Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke örült a vendégeknek:

- Megtisztelő, hogy bennünket kerestek fel, a mi tapasztalatainkra kíváncsiak – mondta. Meggyőződésem, hogy jól tették, mert már vannak működési tapasztalataink, ugyanakkor még frissen emlékszünk az átalakítás folyamatára. Jó tanácsokkal tudjuk ellátni a kiskőrösieket, felhívjuk a figyelmüket azokra a részletekre, amelyek kezdetben nem tűnnek fontosnak, később azonban kiderül, hogy már az elején tisztázni kellett volna. Bízom benne, hogy olyan tapasztalatokat adhatunk át nekik, amelyeknek hasznát veszik.

A kiskőrösi vendégek, miután megbeszélést folytattak a Polgármesteri Hivatalban Szabó Attila alpolgármesterrel és Török Sándor bizottsági elnökkel, látogatást tettek a Százhalom Egészségügyi Központban. Konkrét terveik az átalakításról még nincsenek, de – mint mondták – bíznak benne, hogy minél előbb áttérhetnek a költségtakarékos és ugyanakkor hatékonyabb működtetésre.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák