Szeméthegyek, gaztenger

Akár városunk szégyenfoltjának is nevezhetnénk az Erkel körúti garázssort. Néhány évvel ezelőtt derült ki, hogy a terület jogviszonyát elmulasztották rendezni az építés idején, azaz papíron egyáltalán nem létezett. Önkormányzati közreműködéssel sikerült elérni, hogy a tulajdonosok valóban tulajdonossá váljanak, de ezzel csak adminisztratívan tették rendbe a garázssort, más vonatkozásban nagy a zűrzavar. Ezért is döntött úgy Szalai Attila képviselő, környezetvédelmi tanácsnok, hogy önálló indítványt terjeszt a képviselő-testület elé.

Mint elmondta, ő maga nem szerepel a tulajdonosok között, de jól ismeri az ottani problémákat.
Több utcáról van szó. Némelyik annyira rossz állapotban van, hogy nagyobb eső idején a tulajdonosok meg sem tudják közelíteni a garázsaikat. Nem megoldott a terület vízelvezetése, van, aki a saját bejárata előtt megemelte a szintet, ezzel elérte, hogy őt elkerüli a csapadék, a szomszédait azonban nem. A garázsok mögötti kiserdő szemetes, ráadásul arról sem szabad megfeledkezni, hogy a garázsokban többnyire veszélyes hulladék keletkezik, amelyet különösen nem lenne szabad az erdő szélére kidobálni. Szalai Attila azt javasolta, hogy készüljön egy rendezési ütemterv arra, hogyan lehetne a tulajdonosok és az önkormányzat közös finanszírozásával rendbe tenni az ottani viszonyokat. Ha elfogadja a képviselő-testület, 2010-re minden elkészülhet.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák