Nemcsak baj esetére

Elfogadta a képviselő-testület a város 2007-2010 közötti időszakára szóló gazdasági programját. Az első olvasat megvitatása után a bizottságok és a civil szervezetek véleményét is figyelembe véve készült el a végleges változat.

A program megalkotása azért volt szükséges, mert Százhalombatta jelenlegi, más településekhez viszonyítva kedvező költségvetési helyzetét elsősorban az iparűzési adó biztosítja, ennek léte azonban évek óta bizonytalan. A gazdasági terv célja, hogy az időszak végére az önkormányzat „több lábon álljon”, azaz bevételei a jelenleginél jóval több forrásból származzanak.

A program megfogalmazza az alapelveket: egyensúlyban kell tartani a bevételeket és a kiadásokat, bevételnövelő vállalkozásokba kell kezdeni, támogatni a kereskedelmi, vendéglátó, kulturális és szabadidős célú vállalkozásokat, az idegenforgalomban rejlő lehetőségek kihasználása, emellett a településszerkezeti anomáliák feloldásával is erősíteni az itt élők lokálpatriotizmusát. A célok eléréséhez – ahol csak lehet – a két nagyvállalat partnerségére, valamint pályázati forrásokra kell támaszkodni.

Készült egy lista az elvégzendő legfontosabb feladatokról, amelyben az eddig ismertek mellett (út- és járdarekonstrukció, park- és panelrekonstrukciós program) új elemek is szerepelnek. Ilyenek (a teljesség igénye nélkül) a Damjanich és Vörösmarty utcák balesetveszélyes kereszteződésében körforgalom kialakítása, a mentőállomás új elhelyezése, Érd és Százhalombatta óvárosát összekötő út építése, emellett olyan fejlesztések is szerepelnek a programban, amelyek fontosak lennének, de a döntés előtt társadalmi-gazdasági hatásvizsgálatokat tanácsos végezni. Ebbe a csoportba tarozik egyebek mellett a téglagyári völgy, illetve a volt erőműves szálló hasznosítása.

A tervezetben az is szerepel, hogy a bevételteremtés mellett fontos a költségvetés kiadási oldalának felülvizsgálata, például annak kiderítése, van-e lehetőség az önkormányzat önként vállalt feladatainak ésszerűsítésére.
A program kihangsúlyozza, hogy a civil közösségek (klubok, sport- és művészeti együttesek, egyesületek) támogatásánál is a transzparencia, vagyis az átláthatóság elvét kell alkalmazni, emellett szükséges az önkormányzati felújításokat az eddigieknél tervszerűbben, szervezettebben ütemezni.

A gazdasági program elfogadása esélyt jelent arra, hogy - akár megmarad az iparűzési adó jelenlegi formája, akár nem - a következő években nem kerül veszélybe a költségvetés egyensúlya, biztonságosan gazdálkodhat a város.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák