Elkészült a 2005. évi út- és járdarekonstrukciós program. A képviselő-testület hetvenmillió forintot szán a költségvetésben erre a célra. A terv idén huszonöt felújítandó helyszínt jelöl meg, emellett előre is mutat: tartalmaz olyan feladatokat, amelyek elsőbbséget élveznek majd a 2006-os, illetve a 2007-es rekonstrukció összeállításakor.
Pannónia városrészben az élelmiszerbolt melletti lépcsőt újítják fel, emellett korszerűsítik a Gesztenyés úton az épületbejáró utakat. A déli lakótelepen leaszfaltozzák a Szülők fóruma Egyesület előtti parkolót, a Kodály Zoltán sétány 6-8. számú épület előtt a megfelelő vízelvezetés érdekében aszfaltburkolatot kap a járda, a Liszt Ferenc sétány 37-39. számok előtt pedig felújítják a területet. Az Óvárosban rekonstrukció vár a Szabadság utcára a Gyorma utca és a körforgalom között, és az Árpád utca felújítására is sor kerül. Dunafüreden a Nefelejcs utca, valamint az Est utca egy-egy szakasza újul meg, emellett megépül két forgalomlassító küszöb az Olimpia utcában. A megvalósítás határideje 2005. október 30.
Nyilván az erre fordítható keret nagysága indította arra a képviselő-testületet, hogy a 2006. évi programhoz sorolja a kevésbé sürgető feladatokat. Ezen a listán kilenc helyszín szerepel, összesen több mint negyvennyolc millió forintos költséggel. Érdekesség, hogy a dunafüredi Fogoly utcai járda rekonstrukcióját kettébontotta a távlati terv: a 2006-os programban csak szakaszos felújítás szerepel, a teljes rekonstrukció áthúzódik 2007-re.


