Favágás helyett kertészkedés

Második közgyűlésére készül a 2003-ban alakult Százhalombattai Civil Tanács (SZÁCIT). Önmagában eredmény, hogy Battán egyáltalán elindult a civilek önszerveződése, más kérdés, hogy a szervezet mit ért el ahhoz képest, ami célja, feladata lehetne – vélekedik Szigetvári József elnök.

Ahol erős, szervezett a civil társadalom, ott évszázados hagyományokra tekinthet vissza. Magyarországon az elmúlt tizenöt évben születtek újra az egyesületek és alapítványok, életük napjainkban érthetően még mindig csak kezdeti stádiumban van.

A civilek összefogásának, szerveződésének az lehet az egyik célja, hogy partnerként tudjanak együttműködni az önkormányzatokkal, az államigazgatással, közigazgatással, a felügyeleti szervekkel, képesek legyenek csatlakozni térségi, régiós szervezetekhez.

A SZÁCIT-ot elfogadta az önkormányzat, mint a battai civilek érdekképviseletét. Meghívást kap a bizottsági és testületi ülésekre, véleményezési joggal bír bizonyos döntésekben. Más kérdés, mennyire sikerült eddig élni is ezekkel a lehetőségekkel. Szigetvári szerint javítani kellene a szervezeten belüli kommunikációt, hiszen a civil létből adódóan a tagságnál csapódnak le a problémák, a megoldandó feladatok. A tagságnak kell meghatároznia, mit is kíván elérni a SZÁCIT-on keresztül, az elnökség csak végrehajtó lehet.

Félreérti a SZÁCIT szerepét, aki azt gondolja, hogy egyfajta kontroll szerepet kellene felvállalnia az önkormányzattal szemben. Nem az ellenőrzés és nem is a kritika a feladata, hanem a civil jelenlét, a szakmai javaslatok, a folyamatos párbeszéd biztosítása az önkormányzat és a civilek között.

Együttműködési forma, vagy, ahogy az elnök fogalmaz: munkája nem a favágóé, hanem a kertészé. Jelentős eredmény, hogy míg a legtöbb magyar településen egy, vagy egy civil szervezet sem jutott működési támogatáshoz a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) keretében, Battán tíz szervezet pályázata nyert, amivel összesen 17 milliós támogatás érkezett a városba. Ebben nyilván szerepet játszott, hogy a battai SZÁCIT elnöke az NCA-ban is vezető tisztséget tölt be. Szigetvári nem tagadja, hogy éppen azért vállalta a funkciót, hogy hozzájárulhasson a támogatások régióba tereléséhez. A pályázatokon való részvétel nemcsak azzal az előnnyel jár, hogy a szervezetek forráshoz jutnak. Meg is tanulnak valamit, ami hosszabb távon teszi életképesebbé őket. A SZÁCIT-nak az a szerepe, hogy katalizálja ezeket a „próbatételeket”, és felkészítse rájuk tagságát.

Emellett van számos konkrétabban megfogalmazható célkitűzése is, mint például egy civil szolgáltatóház létrehozása, ahol a szegényebb szervezetek is infrastruktúrához juthatnának, az „egy százalékos kampány”, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a tavalyinál is többen ajánlják adójukat helyi szervezetnek. A Summerfest idejére civilek utcáját, őszre újból SZÁCIT fesztivált terveznek. A további célkitűzések megválasztása már a tagságon, azaz a tagszervezeteken, szakkollégiumokon, vagyis azokon az embereken múlik, akik felelősséget éreznek a battai civil társadalom alakításáért.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák