Sárga fénnyel

  • img
  • img

Új járőrkocsit kapott az önkormányzattól a százhalombattai polgárőr szervezet. A jármű ünnepélyes átadására július 20-án kora délután került sor a Szent István téren.

Vezér Mihály polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat számára nagyon fontos a város közbiztonsága, ezért nagy elvárásokat támaszt a rendőrséggel, a polgárőrséggel és a közterület-felügyelettel szemben. Természetesen a jó munkához a jó tárgyi feltételek is szükségesek, ezért is szavazta meg a képviselő-testület az új gépkocsit a polgárőrségnek. Mint mondta, biztos benne, hogy a jármű jó kezekbe kerül, szakszerűen és eredményesen fogják azt használni a polgárőrök, akiknek végezetül jó munkát és gondtalan szolgálatot kívánt.

Szél Pál közbiztonsági tanácsnok, a polgárőrség elnöke köszönetet mondott a támogatásért, majd bemutatta az autót. Az 1400 köbcentiméteres, benzines piros Ford Fiesta 3,4 millió forintba került, az ár tartalmazza a téligumi-garnitúrát, a biztosítást, a szervizelés költségeit, valamint a speciális kiegészítőket, így a feliratozást, valamint az autó tetején elhelyezett sárga színű villogó fényt. Ezt követően Holenár János polgárőr ült a volánhoz és egy tiszteletkört tett a főtéren.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák