A Vöröskereszt gondozásában

Az önkormányzattal kötött ellátási szerződés értelmében egy évvel ez-előtt vette át a város által megvásárolt két épületet a Magyar Vöröske-reszt, hogy kialakítsa a Hajléktalanokat Ellátó Integrált Intézményt. Kerekiné Zentai Kinga, a családos részleg vezetője elmondta: jelenleg tizenöt család él a szállón, három pedig a várólistán szerepel. A szabá-lyok értelmében legfeljebb másfél évig, illetve a következő tanév végé-ig maradhat egy-egy család az intézményben, utána ki kell költöznie.

A cél az, hogy megváltozzon az ellátottak szemlélete, ebben három csa-ládgondozó nyújt nekik segítséget. Többen már elhagyták az intéz-ményt, albérletben, illetve rokonoknál élnek azóta. Segítséget kaptak a megfelelő munkahely megtalálásához, illetve életvitelük átformálásához is. A napokban egy Győr melletti kis település polgármestere járt az intézményben és az egyik sokgyermekes család számára lakhatási, kertművelési és munkalehetőséget ajánlott fel, amelyet ők minden bi-zonnyal elfogadnak, hiszen életük ettől kedvező fordulatot vehet.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák