Érdi központú kistérség

Június 18-án a parlament elfogadta a többcélú kistérségi társulásról szóló törvény módosítását. Erre azért volt szükség, mert tizennégy kezdeményezés érkezett új kistérség alakítására, és ezek közül hatot támogatott is az országgyűlés.

A törvény azonban még nem lépett hatályba, mert a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a csomagot a parlamentnek. Az államfő az érdi kistérség megalakulására tett javaslatot nem kifogásolta, az minden szempontból megfelelt a jogszabályoknak.

- Októberre minden rendeződik – mondta T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere. – Már több egyeztetés történt az érintett települések polgármesterei között. A munkaszervezetet a törvény előírásai szerint állítjuk fel, emellett létrehozunk egy nonprofit ügynökséget, ennek a vezetőjét most keressük. Ezt követően egy hónap alatt feláll a szervezet és megkezdődhet a munka.

Hozzátette: abban állapodtak meg, hogy a résztvevő települések mindegyike egy szavazattal rendelkezik, emellett a társulási tanács elnöki tisztét az érdi polgármester kivételével a többi település polgármesterei látják el, rotációban. Ez teljes egyenrangúságot biztosít a négy település számára. T. Mészáros András úgy gondolja, hogy az érdi kistérség központjának Érden kell lennie, már csak azért is, mert Érd a legkönnyebben megközelíthető a többi település számára. Ebben a kérdésben még nem állapodtak meg, de Érd polgármesterének két elképzelése van: vagy bérelnek egy irodát a városközpontban, vagy a gyógyszertár helyén, ugyancsak a központban lehetne a kistérségi iroda.

A témával kapcsolatban Szabó Attila, Százhalombatta alpolgármestere elmondta, hogy természetesen nem zárkóznak el az elől, hogy a szomszédos városban legyen a kistérségi iroda, de a polgármesterek legutóbbi találkozóján Vezér Mihály felajánlotta, hogy az Battán valósuljon meg. Ennek egyik előnye az lenne, hogy lehetőség szerint a szükséges infrastruktúrával együtt ingyenesen bocsátanák a kistérség rendelkezésére a helyiséget. A másik városunk mellett szóló érv, hogy az itteni önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal az utóbbi években igen aktívan részt vett a budaörsi kistérség kialakításában, szervezésében. Ezekre a tapasztalatokra építeni lehetne az új kistérségben is, hivatalunk hatékonyan tudná ellátni a kistérség vezetését támogató munkát.

Az érdi kistérséget négy település – Érd, Százhalombatta, Tárnok és Diósd – alkotja. Lakosságszáma megközelíti a százezret, a budaörsi kistérség lakosságszáma pedig a négy település kilépésével a csaknem 150 ezerről 54 ezerre csökken. Az érdi kistérségnek az azt alkotó települések földrajzi, közigazgatási, oktatási, szociális és gazdasági összetartozása miatt jó esélye van az eredményes működésre. Ehhez a törvénymódosítás hatálybalépése mellett a szervezet létrehozására, és természetesen a négy település jó együttműködésére van szükség.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák