A kamatozó idő

Januárban a Szülők Fóruma székhelyén hallhattunk egy előadást az időbankról, amelynek lényege, hogy a tagok különféle segítséget nyújtanak egymásnak, amelyért cserébe nem pénzt, hanem nekik kellő szolgáltatást kapnak. Az elszámolás alapja nem a pénz, hanem az idő. Az időbank nem ismer magasabb vagy alacsonyabb rangú munkát, egy órányi takarítás egy órányi jogi tanácsadást ér például, és aki ezt vitatja, annak nem érdemes belépnie a közösségbe.

A százhalombattai előadáson ismerhettük meg Vig Ágnest, a rendezvény szervezőjét, akitől nemrég az iránt érdeklődtünk, történtek-e már lépések az időbank megvalósítására. Mint elmondta, egyre nő a létszám, jelenleg mintegy negyvenen vannak, és már sikeres közvetítés is előfordult. A kínálatban a gyermekfelügyelettől a számítástechnikai karbantartásig a legkülönbözőbb ajánlatok szerepelnek, a többség csak azt jelöli meg, mi az, amit ő nyújthat, de olyan is akad, aki szívesen adna nyelvórákat, cserébe viszont kizárólag festés-mázolás érdekli.

- Az időbank lehetőséget ad segítség nyújtására, illetve elfogadására azok számára, akik ezt pénzzel nem tudják megváltani – mondja Vig Ágnes. – Elsősorban tehát a nehezebb körülmények között élők profitálhatnak belőle. Nemcsak munkát ajánlanak fel. Egy idős hölgy például egyedül él, és az egyik szobájába befogadna valakit segítségért cserébe. Érdeklődők lennének, de nem könnyű összehozni a feleket, mert a felajánlónak vannak feltételei: egyedülálló asszonyt keres, olyat, aki sokat van otthon, azaz nyugdíjas vagy munkanélküli, és kizárólag nemdohányzó lehet. Már készítettem egy nyilvántartást, amelyben minden fontos szempontot feltüntetek. Ezt számítógépre kell majd vinni a könnyebb használhatóság érdekében.

- Ez azt jelenti, hogy Százhalombattán létrejött az időbank?
- Kezdeti stádiumban van, de terveink szerint hamarosan létrehozunk egy alapítványt. Január óta folyamatosan szervezem, például szórólapokat juttatok el a postaládákba, de voltam már nyugdíjas klubban is előadást tartani. Azt tapasztalom, hogy mindenkinek tetszik az ötlet, de egyelőre csak kevesen veszik a bátorságot, hogy csatlakozzanak, talán nem bíznak benne, hogy lesz ebből valami. Egy hölgy, aki regisztrálta magát, majd nemsokára töröltette a regisztrációját, azzal indokolta, hogy lassan halad a szervezés. Szerintem nem szabad kapkodni, lassabban, de megfontoltan kell haladni, így sokkal nagyobb az esély a sikerre.

- Az időbankban a tagok segítenek másokon, cserébe segítséget kapnak. Nem fordulhat elő, hogy lesz olyan, aki mindig csak segít, ő azonban soha nem kap semmit?
- Nagyon fontos az egyensúly megtartása, éppen ezért nem szabad engedni, hogy valaki túlnyomórészt csak adjon vagy kapjon. Sokat gondolkodtam azon, hol kell meghúzni a határt, és úgy döntöttem, hogy három óránál több eltérést nem szabad engedélyezni egyik oldalon sem.

- Országosan mennyire népszerű ez a kezdeményezés?
- Több településen vállalkoztak az időbank megszervezésére, a legtöbb esetben nagy volt a lelkesedés, de hamar el is fogyott már a kezdeti nehézségek láttán. A napokban értesültem róla, és ennek nagyon örülök, hogy Érden is megalakult az időbank. Remélem, lesz bennük kitartás és nem adják fel.

- Hol kaphat tájékoztatást az érdeklődő, és hol csatlakozhat a mozgalomhoz?
- Aki többet szeretne megtudni az időbankról, felhívhat telefonon, a 06-20-347-6000-es telefonszámon, illetve személyesen is felkereshet minden pénteken 9 és 11 óra között a Szülők Fóruma Egyesületnél, a Kodály Zoltán sétány 22-24. szám alatt. Az újonnan jelentkezőktől mindig azt kérem, töltsenek ki egy adatlapot, amelyen részletezhetik a felajánlásukat, ezt ugyanis nagyon fontosnak tartom a későbbi félreértések elkerülése érdekében. Példa erre, hogy ha valaki takarítást vállal, nem mindegy, hogy ebbe az ablaktisztítás is beletartozik-e. Jobb mindent tisztázni az elején. Biztos vagyok benne, hogy városunkban népszerű lesz az időbank, és egyre többen csatlakoznak hozzá, ha megtapasztalják, hogy nemcsak a pénz, hanem a másokra fordított idő is lehet jó befektetés.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák