A babaklubtól a természetvédelemig

  • img

Szeptember 18-án újraindult a Faluvédő Egylet Babaklubja az Óvárosi Közösségi Házban. A civil szervezet a természet- és környezetvédelmi feladatok mellett kulturális, kertészeti és ifjúsági tevékenységgel szeretné bővíteni munkáját – tudtuk meg Jankovits Márta elnöktől.

A Babaklub 2002-ben alakult, de mivel évekig nem találtak az élére megfelelő szakembert, akadozott, majd egy időre teljesen abbamaradt a tevékenysége. Tavaly azonban Ficsorné Schläffer Ágnes védőnő személyében rátermett klubvezetőre leltek. A keddi találkozások célja, hogy a kisgyermekek már az óvodáskor előtt közösségbe kerüljenek, ismerkedjenek egymással és az őket körülvevő világgal. A kötetlen beszélgetések során a klubvezető táplálási és nevelési tanácsokkal látja el a kismamákat, a gyerek pedig sokféle ügyességi- és készségfejlesztő játékot próbálhatnak ki. Legújabban egy csúszdát szereztek be, és hamarosan szert tesznek egy libikókára is. Az anyukák mondókagyűjteményeket kapnak, amikkel a gyerekek beszédkészségét fejleszthetik. A kétórás foglalkozások egyébként nekik is kikapcsolódást jelentenek, közösen rendeznek húsvéti, Mikulás-napi és karácsonyi ünnepségeket. Schaffer Judit gyógytornász havonta tornáztatja meg a csöppségeket, de kívánság szerint az anyukákat is. Mellette Barabás Istvánné mozgásterapeuta is segíti a klub munkáját. Rendszeresen ellenőrzi a kicsik mozgás-fejlődését, tanácsokat ad a gyerekcipőkkel kapcsolatban, és elmondja, hogyan lehet megelőzni a lúdtalp kialakulását. A Városi Családsegítő Központ idén ötvenezer forinttal támogatja a klubot, a pénzzel a szakembereket díjazzák. A tagdíjak teljes bevételét a klub fenntartására és fejlesztésére fordítja a Faluvédő Egylet.

A civil szervezet régészetvédelmi tevékenységét Würth Pál végzi nagy odaadással, és mondhatni, napi rendszerességgel, emellett a titkári teendőket is ellátja. Feladata – egyebek mellett – a Téglagyári-völgy védett növényeinek regisztrálása és gondozása, amelyekről rengeteg digitális felvételt készített. A battai faluvédők a hasonló érdi szervezettel is együttműködnek, hiszen a céljaik közösek. Kiállítást terveznek a ritka növények fotóiból, amit Érden, Diósdon és Tárnokon is be szeretnének mutatni. Egy tanösvény kialakításán is fáradoznak, amire pályázatot nyújtottak be az önkormányzathoz. Kellő védelem hiányában ugyanis félő, hogy a látogatók letépik, összetapossák a ritka virágokat.

A szerteágazó környezetvédelmi feladatokat Jankovits Márta elnök fogja össze. Egyebek mellett az ő kezdeményezésére lehet idén január óta elkülönítetten leadni az elhasznált étolajat a SZÁKOM hulladékudvarán.
Októberben olvasókört alakítanak az Óvárosi Közösségi Házban, ahová az egész városból várják az irodalom barátait. Könyvbemutatókat és ajánlókat, a rosszul látók számára pedig felolvasásokat szeretnének tartani. November 3-án, 10 órakor tűzoltógyakorlatot és előadást rendeznek a FER TV bevonásával, amire elsősorban a gyermekeket várják, de minden érdeklődőt mézes teával és pogácsával fogadnak majd.

Távlati tervük, hogy ifjúsági, kulturális tagozatot alakítanak, kézikönyvtárat hoznak létre, és kertészeti klubot is indítanak. Arra kérik a városlakókat, hogy személyi jövedelemadójuk egy százalékával támogassák tevékenységüket és céljaikat. (Adószámuk: 18688966-1-13)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák