Alekszandropuli lehet a görög önkormányzat testvérvárosa

Százhalombatta görög nemzetiségi önkormányzatának képviselő-testülete október 3-án tartotta ülését.

A képviselők meghatározták a 2008. évi költségvetési koncepció főbb elemeit, amelyek szerint a jövő évben tervezik a jelenleg is folyó nyelvoktatás és tánciskola folytatását, a görög húsvét méltó megünneplését közösen a közeli településekkel, elsősorban Beloiannisz önkormányzatával. Arról is határoztak, hogy testvérvárosi kapcsolatot létesítenek Alekszandropuli görög várossal, amely Trákiában, a török határ közelében található, és ahol szintén működik olajfinomító. Ezen túl egy alapítvány létrehozását is fontolgatják a görög önkormányzati képviselők.

Jövő év tavaszán rendezik a Görög Önkormányzatok Napját, és az Országos Görög Önkormányzat felkérte a százhalombattai görögöket, hogy azt városunkban is tartsák meg. A rendezvényt március végére, április elejére tervezik. Emellett utazási kiállítást szerveznének a horvát és a szerb nemzetiségi önkormányzatokkal, amelyről jelenleg folyik az egyeztetés.
A horvát, a görög és a szerb kisebbségi képviselő-testület várhatóan október végén tartja következő ülését.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák