Az önkormányzat, a beruházó UniCredit Bank, a kivitelező KEVI-ÉP Kft, Kiss László, a magyarországi úszóválogatott kapitánya és a VUK SE képviselői jelenlétében, ünnepélyes keretek között letették a lakótelepen épülő új uszoda alapkövét október 11-én délelőtt.
Hosszú, kicsit talán göröngyösnek tűnő út vezetett idáig – mondta Vezér Mihály polgármester -, hiszen az uszodaépítésről még az előző ciklusban döntött a képviselő-testület. A kivitelezéshez szükséges újabb döntéseket aztán már az új testület hozta meg, és egy olyan pénzügyi konstrukció mellett határoztak, amelyre eddig nem volt példa a városban. A polgármester kiemelte, hogy a kivitelezés eddig kifogástalanul zajlott, egyetlen lakossági bejelentés sem érkezett, ami igen ritka egy ilyen volumenű beruházás esetén.
Az alapkövet a polgármester és Kiss László közösen helyezték el az építkezés erre kijelölt területén. A föld alá ásott kapszulába a Hírtükör és a Százhalombattai Hírmondó egy-egy számát, valamint egy emléklapot tettek.
Az ünnepélyes aktus után Vizi Csaba, a VUK SE úszószakosztályának vezetője kapott szót. Mint mondta, harminchárom éve, még kisgyerekként vették birtokukba a most lebontott uszodát. Akkor kezdődött el a százhalombattai úszósport története, amelybe mára Eb-bajnokok és olimpikonok írták be a nevüket. A szakosztályvezető nemcsak rájuk, hanem arra is büszke, hogy itt működik Magyarország, sőt egész Európa egyik legjobb szakosztályi modellje, nem utolsó sorban pedig minden általános iskolás gyerek megtanul úszni. Az ő nevükben is köszönetet mondott a városvezetésnek és mindazoknak, akik tevőlegesen hozzájárultak ahhoz, hogy ezeket a szép hagyományokat egy új, modern létesítményben lehet folytatni a jövőben.

















